Ünnepeltek a betlehemezők

A Barabás Villában megrendezett ünnepséggel köszönte meg a hegyvidéki önkormányzat az első alkalommal meghirdetett kerületi betlehemállítási akcióban részt vevő több mint háromszáz önkéntes munkáját. A találkozó egyben ősbemutatóként is szolgált, hiszen itt láthatta először a nagyközönség a Hegyvidék Televízió adventi összeállítását, amely a betlehemek elkészítését követi nyomon.

Pokorni Zoltán polgármester felhívására advent idején 347 kerületi polgár, felnőtt és gyermek gondolta úgy, hogy csapatokat alkotva saját betlehemet épít. Nekik köszönhető, hogy karácsonykor huszonkét hegyvidéki helyszínen, utcákon és tereken találkozhattak betlehemekkel a járókelők. Bár a felhívás eredetileg arról szólt, hogy a legszebb, legeredetibb alkotásokat megjutalmazzák, a zsűri végül nem hirdetett eredményt, mert úgy érezte, a szeretet ünnepével nem fér össze a versengés – ezért valamennyi résztvevőt győztesnek tekinti. Díjakat tehát nem adtak át, ám az önkormányzat mindenkit meghívott egy kis házi ünnepségre a Barabás Villába.

A polgármester szerint az akció igazi célja az volt, hogy erősítse a helyi értékeket, és építse a közösségeket. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy valójában nem történt semmi rendkívüli, csupán mindenki végezte a feladatát. A betlehemezők azt tették, amit ilyenkor kell: készülődtek és várakoztak, rangjához méltó módon kezelték az ünnep előtti időszakot.

Unnepeltek_a_betlehemezok_kep

Munkájuk nem volt öncélú, vagy hiábavaló. Igazolja ezt az is, hogy soha ennyi dicsérő szót nem kapott az önkormányzat, mint néhány hete a betlehemállítás kapcsán. Pedig eleinte volt egy kis félsz a szervezőkben, attól tartottak, akadnak olyanok, akik a kelleténél szabadabban értelmezik a szabályokat. Szerencsére erre nem került sor, a kreativitás megmaradt a tradicionális keretek között, nem csapott át polgárpukkasztásba – emelte ki Pokorni Zoltán, aki úgy látja: az elkészült alkotásokban a gyermeki lélek csodái mutatkoznak meg, még akkor is, ha a többség már régen maga mögött hagyta a gyermekkort.

Végezetül a polgármester arra kérte a legkisebbeket, hogy felnőttként vigyék tovább ezt a szép hegyvidéki hagyományt, és gyermekeikkel közösen állítsanak betlehemeket. Az önkormányzat a továbbiakban is mindent megtesz annak érdekében, hogy élő maradjon a kezdeményezés, így az idei év végén ismét betlehemekkel díszítik a kerületi köztereket.

M.