Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az egynapos víz a legegészségesebb

Az élő szervezetek többsége, ahogyan maga a földfelszín is, nagyobbrészt vízből épül fel. Nincs ez másképp az ember esetében sem, azonban a testszövetek éltető és fiatalon tartó víztartalma az öregedéssel párhuzamosan folyamatosan csökken. A víz jelenlétének hiánya számos betegség forrása lehet, ezért különösen idősebb korban fokozottan ügyelni kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre. Mindezekről a Virányosi Egészségklub előadásán esett szó.

Az újszülöttek testének 75-80, a felnőttekének mintegy 60-70 százaléka víz. Egy nyolcvankilós felnőtt szervezet körülbelül ötvennégy liter vizet tartalmaz. Az agy 78 százaléka, a vér 86 százaléka, a szív 77 százaléka, míg az izmok 70 százaléka víz. Negyvenévesen még kétharmad a víz aránya, harminc évvel később csupán 55-60 százalék. Amikor ötven százalék alá csökken, beáll a halál – mondta el Zentai Rudolf a Virányosi Egészségklubban megtartott előadásán.
A Paramed Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett: a sejtekben végbemenő átlagosan hétezer kémiai folyamat megfelelő mennyiségű vizet feltételez, ennek hiányában nem működhetnek az alapvető életfunkciók. Gondot jelent, hogy ötven év felett sokkal kisebb a szomjúságérzet, az ember egyszerűen elfelejt inni. Ezért fontos a rendszeres folyadékbevitel, ami megakadályozza a test vízháztartásának felborulását. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a szervezet ellenálló képessége meggyengül, és kialakulhatnak a betegségek.
Bizonyított, hogy a víz arányának kóros változása hozzájárul a daganatok megjelenéséhez. De a víz nem csupán életet ad, hanem maga is élő, a külvilág hatásaira reagáló anyag. Legalábbis ezt állítja Masaru Emoto japán vízkutató, aki tudományos vizsgálatai közben meghökkentő, ugyanakkor bizonyított megállapításokra jutott. Leírta, hogy a víz bárhonnan is származzék, gleccserből, az alföldi folyókból vagy a tengerből, fagyott állapotban mindig ugyanazt a hatszög alakot veszi fel. A hatszög alakzat eltorzul, ha a víz szennyezett, ugyanakkor képes átvenni az erős pozitív szellemi kisugárzást, és visszatér rendezett formájába. Egy erősen szennyezett japán tó vizének kristályszerkezetét a parton imádkozó szerzetesek szellemi energiája bizonyítottan átalakította.
Az_egynapos_viz_a_legegeszsegesebbEmoto kutatásaiból kiderült, hogy a folyamat az ellenkező irányban is igaz: egy üvegcsére negatív kifejezést írt, a víz struktúrája ennek hatására összeomlott, és méreganyagként viselkedett. Sajnos a csapvíz általában nem képes felvenni a hatágú struktúrát, ugyanakkor egyszerű módszerekkel rendezni lehet a kristályszerkezetét. Elég egy házilag is elkészíthető, a Dávid-csillaghoz hasonló, fémmel vagy alufóliával burkolt alakzat, amelyre huszonnégy óráig rá kell tenni a kifolyatott csapvizet. Ennek hatására a letakart edényben tárolt víz szerkezete átveszi a közvetítő felület hatágú formáját.
Zentai Rudolf szerint különösen az emésztőrendszernek teszünk jót azzal, ha ilyen vizet iszunk, ugyanis a gyomor és a belek számára a rendezett struktúrájú víz számít ideálisnak. A széttört kristályszerkezetű víz ugyanis a rákos sejtekhez hasonlóan nem képes információt közvetíteni. Ezért fontos, hogy étkezéskor minél tovább tartsuk szánkban az ételt: a nyelv receptorai ilyenkor veszik át a táplálék információit, majd továbbítják az emésztő- és kiválasztó rendszerek felé. Ha tehát lassan eszünk, a szervezet képes felkészülni a bevitt tápanyagok fogadására. A hirtelen lenyelt ételt a szükséges élettani információk hiányában nehezebb feldolgozni, így annak jelentős része nem hasznosul, lerakódik az erek falán, illetve zsírszövetet képez.
Ennél is nagyobb bajt okoznak az elégtelen folyadékbevitel miatt kialakuló sejtműködési zavarok. Amennyiben a programozott sejthalál rendje felborul, és marad a szokásos szaporodási folyamat, a kevés és többnyire strukturálatlan, információkat nem közvetítő víz miatt amorf sejtek jönnek létre. Az információközvetítésre alkalmatlan sejtekből pedig nagyon könnyen rák alakulhat ki.
Az, hogy valaki keveset iszik, leginkább a bőr állapotából derül ki, a ráncos, vékony hámréteg a folyadékhiány biztos jele. Nem mindegy azonban, milyen vizet iszunk. A legjobb a szénszűrőn átfolyatott, a hatágú fém alakzattal stabilizált és huszonnégy órán keresztül pihentetett víz. Fontos, hogy a dehidratáló, azaz vizet elvonó élelmiszerek és italok, mint az alkohol és a kávé fogyasztása után mindenképpen pótoljuk a kivont folyadékot.
A szénsavas italok, a nagy mennyiségű bor, a kávé és a tartósítószerek savasítanak, a citrom viszont éppen ellenkezőleg, segít elérni a szervezet számára ideális 7,3-7,4 PH-értékű lúgos környezetet. A narancslé az egyik legrosszabb szomjoltó, ugyanis pontosan annyi folyadékot köt le, mint amennyit tartalmaz. Hasznos szolgálatot tehet ugyanakkor a szervezet méregtelenítésében a répa és az alma héja, ugyanis az ezekben található barna, illetve sárga foltokban nagy mennyiségű béta-glukán található.

(MM)