Víz – aranyárban

Noha mostanában rácáfolni igyekszik a természet, ettől még tény: az általános felmelegedés és a folyamatosan végbemenő talajvízcsökkenés világméretű vízhiányhoz vezethet. A várható környezeti tragédiával a XXI. század emberének kell megküzdenie.

A tavasszal lezúdult hatalmas, özönvízszerű esőzések, az ezek nyomán pusztító árvizek hiába próbálták „feledtetni”, a klímaváltozás felborítja a Föld vízháztartását. Kínában, Indiában az utóbbi harminc évben nyolcvan métert süllyedt a talajvíz szintje. Afrikában már szinte kontinensnyi méretet öltött a vízhiány.
Az asztronauták a világűrből mindig az afrikai Csád-tavat keresik tájékozódási pontként – nos, ez az állóvíz napjainkban már alig észrevehető pont a világűrből, mivel felülete 95%-kal kisebb, mint 1960-ban volt. A tavat környező országok, Csád, Nigéria és Niger a folyamatosan csökkenő vízkészletük miatt csaknem lakhatatlanok. De a más földrészeken elterülő tavak sincsenek jobb helyzetben, akár az Aral Oroszországban, vagy éppen a kaliforniai Mono Lake. A vízben oly gazdag államok is, mint Magyarország, vízhiánnyal számolhatnak a jövőben, függetlenül attól, hogy időnként hirtelen áradások borítják el a folyók mentét.
Viz_-_aranyarbanA vízfelhasználás 70%-át a mezőgazdaság igényli, a fennmaradó húszat az ipar, a maradék tizet a háztartások használják el. Az agráriumban az élelmiszer-előállítás fogyasztja a legtöbb vizet, elsősorban a monokultúrára épülő, vegyszeres kukorica- és búza-váltógazdálkodást folytató, hagyományos földművelés. Ezért e területeken fokozottan előnyös a biogazdálkodás: a megfelelő növénytársítás, a talajtakarás számottevően kevesebb vizet igényel.
A növekvő vízhiány éhínséghez vezethet. Régi igazság: víz nélkül nincs élet. Egy hetvennapos éhségsztrájkot túl lehet élni, három napot szomjan már nem. A túléléshez naponta 3 liter víz, a napi élelemmennyiség előteremtéséhez viszont 2000 liter szükséges, azaz 660-szor annyi, mint amennyit megiszunk!
Az előzetes számítások szerint a vízhiány gyakorlatilag megszünteti Észak-Kína gabonatermelését. Ennek következtében a népesség a városokba kényszerül, nemcsak Kínában, hanem a világ más részein is. Főleg az ivóvíz kerül veszélybe, amely Kína többmilliós városaiból kilencben máris súlyosan szennyezett. A dél-indiai Tamul Nadiban a kutak 95%-a kiszáradt, az emberiség ősi kultúrájának egyik bölcsőjénél, a Tigris és Eufrátesz mentén élők nemcsak a háborús állapotok, hanem a vízhiány miatt is szenvednek. Egyiptom, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Kambodzsa, Laosz hasonló problémákkal küszködik.
A több országon áthaladó folyók egyenlőtlen vízvételezései helyi háborúskodások forrása. A szolidaritás szellemében takarékosabban, jobb beosztással kellene ésszerűsíteni saját vízfogyasztásunkat. Egy átlag magyar napi 120 liter vizet használ el, ebből hatvanat feleslegesen! A fennmaradó 60 literből tisztességesen lehetne élni.

-járay -