Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Együtt a Balatonon

Egyhetes nyaralásra invitálta a Virányos Általános Iskola az árvíz sújtotta Szendrő diákjait. Amíg a gyerekek az önkormányzat szántódi táborában vendégeskedtek, addig szüleik otthon a helyreállítási munkákra koncentrálhattak.

A szendrői gyerekek többsége még egyáltalán nem látta a Balatont, sőt, nyári táborban sem járt korábban, így igazán különleges élményt jelentett számukra a szántódi táborozás. Az iskolások az idejük legnagyobb részét a vízben töltötték – nemcsak a Balaton közelsége miatt, hanem azért is, mert kánikula idején mindenki a hűsítő habokba vágyott.
Egyutt_a_Balatonon1Persze, ha már több száz kilométernyit vonatoztak a szendrőiek, néhány, a környék jellegzetességeit bemutató kirándulással is készültek a szervezők: motorcsónakkal ellátogattak Tihanyba, Balatonföldváron óriáscsúszdáztak, megnézték a szomszédos Zamárdi harckocsi-kiállítását, illetve kipróbálták egy közeli vándorcirkusz játékait is. A szántódi táborban, ha épp nem strandoltak a gyerekek, sportprogramokon és kézműves-foglalkozásokon vettek részt.
A hatvan virányosi és a huszonnégy szendrői diák hamar összekovácsolódott, barátságok is szövődtek egy hét alatt. A két iskola felügyelő tanárai is kiválóan megértették egymást, találkoztak elképzeléseik a programok összeállítása során.
– Eleinte kicsit tartottunk attól, hogy esetleg nem jönnek majd ki egymással a diákok, de teljesen alaptalan volt a félelmünk – árulta el Sóti István, a Virányos Általános Iskola testnevelő tanára és programszervezője. A pedagógus kiemelte, hogy Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes igazgatónő kezdeményezésére hívták meg az árvíz sújtotta szendrőieket a szokásos éves szántódi táborozásukra, neki köszönhető, hogy a két intézmény között mostanra szoros együttműködés alakult ki.
– Meglepett bennünket a virányosiak felajánlása, aminek természetesen nagyon örültünk – mesélte jókedvűen a Szendrői Általános Iskola igazgatóhelyettese. Béresné Majoros Ildikó hangsúlyozta, a gyerekeknek nagy élmény a nyaralás, de a szülőknek is óriási segítség, hogy egy hétig pedagógus felügyelete mellett vannak csemetéik, hiszen nekik otthon a helyreállítási munkákra kell koncentrálniuk. Sok házat fel kell újítani az ár miatt, egy tucatnyi épületet teljesen újjá kell építeni, mert megrogytak, és lakhatatlanná váltak. Ahová befolyt a víz, s nem sikerült kimenekíteni az értékeket, gyakorlatilag minden tönkrement, még a ruhaneműk is. Ezért hálás köszönettel fogadták nemcsak a nyaralási lehetőséget, hanem azokat a ruhaadományokat is, amiket a virányosi diákok szülei ajánlottak fel.
Egyutt_a_Balatonon2- Szendrőn is komoly károkat okozott a nyár eleji áradás, a híradások mégis kevesebbet foglalkoztak ezzel a településsel. A Virányos Általános Iskola azonban felfigyelt rájuk, és mi támogattuk javaslatukat, hogy lássuk vendégül a szendrői iskolába járó gyerekeket, amíg szüleik otthon a ház, a kert helyreállításán dolgoznak – mondta el Pokorni Zoltán polgármester, aki Orbán Imrével, a tábort működtető önkormányzati cég, a Faber Kft. ügyvezetőjével együtt látogatást tett a szántódi táborban.
Orbán Imre kiemelte, az idén még szebb, rendezettebb körülmények között tudják fogadni a gyerekeket, mint korábban. A játszótéri eszközöket az európai szabványoknak megfelelően felújították, a sportpályákat rendbe tették, a kertet pedig színpompás virágokkal ültették tele.

z.