Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mire kell vigyázni a szünidőben?

Budapest legmodernebb vészhelyzet-felderítő autója is megjelent az önkormányzat Fülemile úti napközis táborában megrendezett polgári védelmi napon. A kerületi rendőrök a nyári veszélyekről beszélgettek a gyerekekkel, akik közül a bátrabbak egy különleges vegyvédelmi ruhát is felpróbálhattak.

Az évközben a hegyvidéki iskolákba rendszeresen ellátogató Védelmi Ifjúsági Programból kaptak ízelítőt a Fülemile úti napközis tábor lakói. A rendezvényen a kerületi kapitányság körzeti megbízotti alosztályának egyenruhás munkatársai hívták fel a gyerekek figyelmét a szünidőben rájuk leselkedő veszélyekre.
Bojtor Gábor alezredes, a XII. kerületi Polgári Védelmi kirendeltség vezetője elmondta, hogy a kifejezetten a fiatalok számára összeállított bemutató az ismeretterjesztésre helyezi a hangsúlyt. Szeretnék tudatosítani a gyerekekben, mi a teendő az előre nem látható helyzetek, balesetek vagy nagyobb természeti katasztrófák, például földrengés esetén.


Mire_kell_vigyazni_a_szunidoben1

A szakember úgy véli, a felkészítést célszerű már általános iskolás korban elkezdeni, ugyanis a szükséges tudás birtokában a gyerekek sokkal könnyebben átvészelik a nehéz időszakokat, felnőve pedig még a legnagyobb baj közepette is képesek lesznek önállóan cselekedni. Ez rendkívül fontos, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokszor a pánik és a szervezetlenség közel akkora veszteségeket okoz, mint maga a katasztrófa. Az emberek többsége ugyanis ilyenkor nem tudja, mitévő legyen, a lakosság együttműködésének hiánya pedig jelentősen lelassítja a közvetlen mentést, illetve a kárenyhítést.
A táborban ezúttal a polgári védelem munkájának csupán egy szeletével ismerkedtek meg a gyerekek, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság jóvoltából a helyszínre érkező veszélyhelyzet-felderítő autó azonban így is nagy sikert aratott. A polgári védelem munkatársai előadásukat az autóból elővarázsolt eszközökkel tették még izgalmasabbá. A diákokat láthatóan lenyűgözték a különleges mérőműszerek, ami Bojtor Gábor szerint azért jó, mert az ismeretek ilyenkor szinte észrevétlenül rögzülnek. Bár voltak, akik csak tisztes távolból figyelték az eseményeket, a többség azért elég bátor volt ahhoz, hogy beüljön a különféle berendezésekkel telezsúfolt mikrobuszba, vagy éppen felpróbálja a vastag gumiból készült vegyvédelmi felszerelést.
Míg a polgári védelmi tudnivalók átadásában a szemléltetőeszközök kaptak főszerepet, a rendőrségi programon a beszélgetésre helyezték a hangsúlyt. A közrendvédelmi osztály körzeti megbízotti alosztályának munkatársai elsősorban a megelőzés fontosságára hívták fel a kapitányság járőrkocsija köré csoportosuló gyerekek figyelmét. Elhangzott, hogy a nyári időszakban ugrásszerűen megnő a gyermekbalesetek száma a közutakon, ezek többsége azonban a megfelelő óvintézkedések megtételével elkerülhető lenne. Ilyen a kerékpáros közlekedés szabályainak betartása, a sisak, a láthatósági mellény és lámpa használata, illetve biciklizés közben a sebesség helyes megválasztása.

Mire_kell_vigyazni_a_szunidoben2

Az utakon nyomatékosan érvényesül a jobb félni, mint megijedni elve, ezért a rendőrök külön hangsúlyozták, hogy a gyerekek még akkor is engedjék el az autósokat, ha nekik lenne elsőbbségük. Sajnos a jelenlegi közlekedési morálra jellemző, hogy a gázolások többsége éppen az elvileg védett zebrán történik.
A gyakorta előforduló vízbefúlások megelőzése érdekében azt javasolták, hogy a fiatalok kerüljék el a bányatavakat és azokat a nyílt vizeket, ahol nem működik úszómesteri vagy vízi mentői szolgálat, egyedül, szülői kíséret nélkül pedig soha nem menjenek úszni. Nagy melegben úszás előtt mindig fokozatosan hűtsék le magukat, ugyanis a felhevült testet hirtelen érő víz görcsöt, vagy akár szívleállást okozhat.
Soha ne álljanak szóba idegenekkel, ha egy felnőtt útbaigazítást kér tőlük, mondják azt, hogy nem ismerik a környéket, és menjenek tovább. Ha valaki rájuk támad, inkább szó nélkül adják oda értékeiket, hiszen a tárgyakat pótolni lehet, nem érdemes a testi épséget kockáztatni egy mobiltelefon vagy nyaklánc miatt.

mm.