Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rekordok a diákolimpián

Minden eddiginél több gyereket mozgattak meg az elmúlt tanévben megrendezett diákolimpia versenyei – derült ki a testnevelő tanárok és a bajnokságokat szervező XII. kerületi Szabadidősport Központ évértékelésén. Kihirdették az iskolák közötti csapatverseny eredményeit is: a Kós Károly először, míg a Városmajori Gimnázium egymás után másodszor lett a kerület bajnoka.

A versenyek száma és a részvétel tekintetében is rekordokat döntött a 2009–2010-es Hegyvidéki Diákolimpia, hiszen az abszolút csúcsnak számító nyolcvannégy versenyen több ezer gyereket sikerült megmozgatni. Volt olyan versenyszám, amelyet a nagy érdeklődés miatt két részletben kellett megrendezni – mondta el a Rétai Gábor, a diákolimpiát szervező XII. kerületi Szabadidősport Központ vezetője. Hozzátette: már most is érzékelhető, hogy a mindennapos testnevelés bevezetése az eddigieknél is pezsgőbb kerületi sportéletet eredményez. Hasonlóan vélekedett a polgármesteri hivatal oktatási irodáját vezető Bak Ferenc, aki arra emlékeztetett, hogy az elképzelések szerint a Hegyvidéken elkezdett testnevelés programot az új kormány az ország valamennyi iskolájában beindítja.
Jól sikerültek az ötödik osztályosok számára első alkalommal megrendezett Olimpia Játékok. Az antik görög viadalokat felidéző egész napos versenyen az önkormányzati fenntartású iskolákból kétszáz diák vett részt. A következő rendezvényre valamennyi kerületi intézményt meghívják, azaz több mint ötszáz gyerek mérheti majd össze az ügyességét, a kitartását.

Rekordok_a_diakolimpianNem minden versenyszámban van azonban mód a bővítésre. Az eredetileg délelőttre tervezett atlétikabajnokságok a résztvevők nagy száma miatt késő délutánig elhúzódtak, ezért jövőre bevezetik a csapatszám-limitet. Örömteli, hogy az Előzd meg a fogaskerekűt! elnevezésű programsorozat teljesítménytúráján közel ezer kerületi iskolás indult. Az őszi megmérettetésen ráadásul minden eddiginél nagyobb érdeklődés várható, hiszen a jubileumi 10. versenyre meglepetésekkel készül a sportközpont. Szintén részvételi csúcs várható a százéves Erzsébet-kilátót köszöntő programsorozaton, amelyen a többi között lépcsőfutással várják a sportbarátokat.
Hagyományosan a tanévzáró keretében adták át a diákolimpián induló iskoláknak járó díjakat. Az I–II. és a III–IV. korcsoport versenyeiben a Kós Károly Általános Iskola és Gimnázium bizonyult a legjobbnak, így a verseny történetében először az összetett győztesnek járó serleg mellett mindkét kupát hazavihette. Alig néhány száz méterrel távolabbra került a középiskolák bajnokának járó kupa, amelyet a vándorserleggel együtt ismét a sokszoros bajnok Városmajori Gimnázium nyert el.

(em.)