Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tanévzáró pedagógusoknak

Az Arany János iskola dísztermében tartotta meg tanévzáró értekezletét a hegyvidéki tanulmányi versenyeket, illetve óvodai programokat szervező Hunniareg Budai Módszertani Központ. Az immár hagyományos műsoros gálán apró figyelmességekkel ismerték el a kerületi pedagógusok, valamint az oktatási intézmények vezetőinek egész éves munkáját.

Harmadik alkalommal szervezett tanévzáró gálát a kerületi pedagógusoknak a Hunniareg Budai Módszertani Központ. A rendezvényen az elmúlt tanév eredményeinek szakmai értékelése mellett a tanulmányi és sportversenyek, valamint az iskolai és óvodai programok szervezésében aktívan közreműködő pedagógusok díjazására is sor került.
A tavalyi esztendő legfontosabb eseményének nevezte az októberben megtartott hagyományos Hegyvidéki Oktatási Napokat Szontagh Kinga. A Hunniareg Budai Módszertani Központ vezetője évértékelésében kiemelte a novemberi, Jókai Klubbal közösen megszervezett történelmi vetélkedőt, valamint a decemberi szülői fórumot is, amelyen Kolosai Nedda az óvodások és a játék viszonyáról tartott előadást.

Tanevzaro_pedagogusoknakA januárban megjelent, kerületi óvodákat, illetve iskolákat bemutató kézikönyvekből, majd az ezekhez kapcsolódó óvoda- és iskolakóstolgató rendezvényeken az intézményválasztás előtt álló szülők juthattak hasznos információkhoz. Márciusban ismét jelentkezett az óvodai és iskolai hetek programsorozat, míg áprilisban a kompetenciamérés elemzésére került sor. A helyi kórusok adtak egymásnak randevút a Hegyvidéki Dalostalákozón, de nagy sikert aratott az óvodák, majd a napközisek kiállítása is a polgármesteri hivatalban.
A mostoha időjárás miatt elmaradt az ovisoknak szervezett szokásos sportnap, amit a tervek szerint szeptemberben pótolnak. Elkészült viszont a kerületi tanulmányi versenyek eredményeit összesítő és a részt vevő diákokat felsoroló Arany-CD. Folytatódik a Budai Módszertani Központ támogatásával meghirdetett virágosítási program. A Virányos Általános Iskolát és a Süni Óvodákat a szokásos sorsolással választották ki, így ezúttal e két intézmény kapta meg a növények vásárlására szánt 25-25 ezer forintot.
A kerületi iskolák tanulmányi eredményeit ismertetve Szontagh Kinga jó hírekről számolt be: a tavalyi évhez hasonlóan a hegyvidéki intézmények ezúttal is a budapesti és az országos átlag felett teljesítettek. A legjobbak a hatodik évfolyamosok voltak, akik matematikában és szövegértésben is messze megelőzték kortársaikat. A beszámolót követően a különböző iskolai és óvodai versenyek, események szervezésében közreműködő pedagógusokat, valamint az intézményvezetőket köszöntötték.

(mm.)