Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Többen jutnak olcsóbb ebédhez

A rászorulók számára kedvezően módosította az intézményi és személyi térítési díjak számolási módját az önkormányzat. A változtatásoknak köszönhetően az eddiginél lényegesen többen kerültek alacsonyabb díjtételű kategóriákba, így olcsóbban vehetik igénybe a házi segítségnyújtás szolgáltatást, valamint kedvezőbb áron étkezhetnek a gondozási központokban.

Az eddigieknél differenciáltabb jövedelmi kategóriákat határozott meg az önkormányzat az intézményi és személyi térítési díjak megállapításakor. Az új rendszernek köszönhetően a rászorulók többségének kevesebbet kell fizetnie a nappali ellátásban, illetve a házhoz szállítással igénybe vehető étkeztetés után.
Szintén kedvezően változtak a házi segítségnyújtás igénybevételének feltételei, az eddiginél többen kerültek alacsonyabb fizetési kategóriákba. Lung Dorina, az Egyesített Gondozási Központok vezetője elmondta, hogy a képviselő-testület döntésének köszönhetően a gondozási központok szolgáltatásait igénybe vevők többsége lényegesen jobban jár. Az étkeztetés és a házi segítségnyújtás díjait továbbra is az ellátásban részesülők havi jövedelme alapján számolják ki, azonban a nyugdíjminimum arányában meghatározott hét kategória igazságosabb teherviselést eredményez.
A legkisebb jövedelemmel rendelkezők továbbra is ingyen vagy minimális díj megfizetésével vehetik igénybe a szolgáltatásokat, az átlagos, illetve annál némileg kisebb nyugdíjból gazdálkodók ugyanakkor a korábbinál kevesebbet fizetnek. Kitolódtak a kedvezményes díjtételek jövedelemhatárai, áprilistól a nyugdíjminimum 110 százaléka alatti bevétel esetén ingyenes az étkeztetés és a házi segítségnyújtás a rászorulók számára.
Lung Dorina hangsúlyozta: helyben étkeztetés esetén az idei évre meghatározott 635 forintos alapdíjból az önkormányzat támogatásának köszönhetően a legtöbben 213, illetve 363 forintot fizetnek az ebédért, ami legfeljebb 68 400 forintos nyugdíjat feltételez. Méltányossági alapon ráadásul lehetőség van a térítési díj további mérséklésére.
Az ebédet egyelőre külső cégtől rendelik meg, a gondozási központokban csupán melegítőkonyha működik. Fizetni mindig utólag kell, így lehetőség van akár a másnapi étkezés lemondására is. Jelenleg nincs választási lehetőség, mindenki ugyanazt a kétfogásos menüt kapja, ugyanakkor háziorvosi javaslatra epekímélő és cukorszegény ételsor kérhető. Gondot okoz viszont, hogy a nappali ellátás keretében a gondozási központokban, illetve az otthon étkezők más-más ételsort kapnak. Ezen a gyakorlaton mindenképpen változtatna az önkormányzat, ahogyan a jövőben szeretnék bevezetni a háromfogásos menüt is.

(mm.)