Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Teljesítette a kívánságot a Csodalámpa

Elérte célját a Csodalámpa Alapítvány városmajori uszodában megrendezett jótékonysági úszónapja. A játékos versenyek végén dzsinné változó több mint száz hegyvidéki iskolás segítségével sikerült teljesíteni egy beteg gyermek kívánságát.

Teljesitete_a_kivansagot_a_CsodalampaFelemelő küldetést választott magának a hegyvidéki Csodalámpa Alapítvány. A hét évvel ezelőtt megalakult szervezet azzal a nemes szándékkal jött létre, hogy súlyos, életveszélyes betegségben szenvedő gyerekeknek és fiataloknak segít, akiknek régóta dédelgetett kívánságuk van, ám ezek teljesítését családjuk anyagi helyzete nem teszi lehetővé.
Legutóbb egy tizennégy éves kisfiú fordult hozzájuk, aki egy videojátékot szeretett volna. A kívánság teljesítéséhez rendhagyó módon a hegyvidéki gyerekek közreműködését is igénybe vették, hiszen az ajándékot az ő adományaikból vásárolták meg.
– Szerettük volna a segítségre szorulók kortársait is bevonni a programba, ezért úgy döntöttünk, jótékonysági úszónapot szervezünk. Az ötlet az egyik önkéntesünktől származik, aki a városmajori uszodában működő Buborék Úszóiskola edzője – tájékoztatta lapunkat Felkai Márta. Az alapítvány kommunikációs vezetője kiemelte, hogy az esemény helyszínét a XII. kerületi Szabadidősport Központ bocsátotta rendelkezésükre, míg a szükséges sporteszközöket a Buborék Úszóiskola biztosította.
Az úszónap sikeresnek bizonyult, az iskolákban és óvodákban közzétett felhívásra több mint százan jöttek el, hogy részt vegyenek az alkalomra összeállított játékos vízi vetélkedőn. Az ötpróba végén valamennyi gyerek dzsinné változott, és a csodalámpa varázserejével közösen teljesítették beteg társuk kívánságát.
Családjával együtt érkezett a programra a Hegyvidéken élő Tóth Frank világbajnok vízilabdázó, aki elmondta, két gyermeke a városmajori uszodába jár edzésekre.
– Nem volt kérdés, hogy az egész család benevez – hangsúlyozta a kitűnő sportember. – Mindig szívesen csatlakozunk a segítő kezdeményezésekhez, különösen akkor, ha gyerekekről van szó.

(m.)