Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Punkosdi_Bucsu_a_Svabhegyen

Pünkösdi Búcsú a Svábhegyen

Hagyományaihoz híven ebben az esztendőben is Pünkösdi Búcsúra invitálja a kerületi polgárokat a kerületi német kisebbségi önkormányzat. A háromnapos rendezvényen most először nem lehet jelen Dicsőné Helmly Mária alapító elnök.

 

 

Több mint egy évtized telt el azóta, hogy a helyi német kisebbségi önkormányzat felelevenítette a svábhegyi Pünkösdi Búcsú hagyományát. Azóta minden évben a Diana parkban találkoznak a környéken élők, hogy közösen, vidám hangulatban töltsék el a pünkösd előtti hétvégét és az azt követő ünnepet.
A búcsú az idén sem marad el, ugyanúgy, mint eddig, eljönnek a vásárosok, a vattacukor- és lufiárusok, a gyerekek örömére felállítják az ugróvárat, a kitűnő sváb ízeket ígérő sörsátorban pedig az elmaradhatatlan sramlizenekar játssza majd a talpalávalót május 22. és 24. között. A szokásokhoz híven a hálaadó szentmise után a résztvevők az első világháborús szobornál a hősi halottakra emlékeznek.
A Szentlélek eljövetelét megelőző ünnepségsorozaton 1994 óta először nem lehet jelen az áprilisban elhunyt Dicsőné Helmly Mária. A „Svábhegy” XII. Kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat alapító elnöke az esemény felélesztője és főszervezője volt, de ezen túl is rengeteget köszönhet neki a kerület, hosszú évtizedekig dolgozott fáradhatatlanul környezetéért és lakótársaiért. Kisebbségi önkormányzati munkáját lánya, Dicső Andrea folytatja tovább.

(M.)
 

Időpont: 2010. május 22-23-24., 7.00-22.00.

Helyszín: XII., Diana park (Svábhegy), a Jókai Mór Iskola és a Szent László Kápolna között (1125 Bp., Diana u. 4.). Megközelíthető a 90, 90A, és 190-es jelzésű autóbuszokkal a Moszkva térről (Költő utcai megállóig), vagy a Fogaskerekűvel (Városkúti megállóig).

Programok:
- mindennap 13 órától 22 óráig élő zene - Benta-Party sóskúti sváb zenekar,
- gyerekeknek: ingyenesen igénybe vehető ugrálóvár (10 éves korig), valamint a nagyobbaknak védőhálós trambulin,
- a parkban kürtős kalács, kézműves kirakodóvásár – rongyszőnyeg, fonott áru, fajátékok, patchwork, termelői méz, bioszappan, házi készítésű szörpök, házi lekvár, keramikus, bábos, tűzzománc, édességes, ólomkristály, bőráru, ékszerek, lufiárus, és még sok minden más várja az érdeklődőket,
- mindhárom nap virágvásár a Százszorszép Virágudvar közreműködésével, - sörsátor, benne jóféle, ropogósra sült csülök, sült bajor kolbász, flekken, Tiroler Gröstel, zsíros kenyér lila hagymával, császármorzsa, stb. Sátornyitás: reggel 7 óra,
- Pünkösd hétfőjén, május 24-én 14 órakor a Normafa Óvoda Német Nemzetiségi Csoportjának Táncsoportja ad rövid műsort, 16 órakor szentmise, 17 órakor a Hősök szobránál megemlékezés és koszorúzás.

Információ: 06-209-43-46-22, XII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat