Folytatodik_a_zoldenergia-program

Folytatódik a zöldenergia-program

Minél szélesebb körben terjesztené el a megújuló energiák felhasználását a Hegyvidéki Önkormányzat. A kerületi közintézmények korszerűsítését már ennek szellemében hajtják végre, példát mutatva a lakosságnak.

A hegyvidéki zöldenergia-program keretében készült el a Tamási Áron iskola ökotornacsarnoka, ahol egyebek közt szélerőmű, napkollektorok és a csapadékvíz újrahasznosítását segítő ciszterna is helyet kapott. Szintén a környezetvédelmi szempontok érvényesültek a megújuló Csörsz utcai művelődési központhoz tartozó Sirály utcai létesítmények fűtő-hűtő berendezésének tervezésekor.
A kisebb részben a főépület temperálásához is hozzájáruló rendszer lényege, hogy a szükséges hőenergiát a telek alatt elvezetett Szendi árok főgyűjtőcsatornából nyeri. A szinte egész évben egyenletesen 12-14 fokos kommunális szennyvizet egy csőhálózat segítségével az épület alá vezetik, ahol a vezeték nagy felületen érintkezik a fűtő-hűtő rendszer csöveivel, így a hőcsere elve alapján felmelegíti – nyáron lehűti – az épület belső hálózatában cirkuláló vizet. Ezzel a Magyarországon egyedülálló környezetbarát megoldással minimális energiaráfordítás mellett lehet egyenletes hőfokot biztosítani, ráadásul feleslegessé teszi a hagyományos légkondicionáló berendezés használatát.
Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, az alaphőszivattyú mellett további kiegészítő berendezésekre is szükség van. Az előzetes számítások szerint a rendszer mintegy hatszáz kilowattnyi energiát termel, ami évente 220 ezer köbméter gáz elégetését váltja ki. Ez annyit jelent, hogy a beruházás tíz éven belül megtérül, ráadásul a fejlesztéssel évente több ezer kilogrammal csökken a kerület szén-dioxid-kibocsátása.
Az energiafelhasználás csökkentését célozza a nyílászárók cseréjére meghirdetett négyéves program is, amelynek keretében tavalyelőtt a Virányos Általános Iskola ablakai újultak meg. A fejlesztésnek köszönhetően már az első évben több mint harminc százalékkal csökkent az intézmény energiaigénye.
Az önkormányzat januárban pályázatot nyújtott be a Közép-Magyarországi Operatív Programhoz a Zalai úti óvoda és bölcsőde energetikai modernizációjára. Az elképzelések szerint az épületegyüttes tetejére 50 kilowatt összteljesítményű napelemek kerülnének – a mintegy hatvanmillió forintos fejlesztéssel az intézmény saját maga termelné meg a működéséhez szükséges elektromos áramot. Nyáron és nappal a megtermelt energiamennyiség nagyobb részét visszatáplálják az ELMŰ rendszerébe, így a téli időszakban, illetve sötétedés után felhasznált áramért nem kell fizetnie a szolgáltatónak.
Már elkészültek az előzetes tervek a polgármesteri hivatal fűtő- és hűtőrendszerének átállítására, a talajvizes hőszivattyú üzembe állítását ugyancsak pályázati támogatásból finanszíroznák. Az energiahatékonyság növelését a jövőben minőségi fejlesztésekkel, komplex rendszerek telepítésével érné el az önkormányzat. Jelenleg az Őzike Óvoda, a Tamási Áron iskola, illetve a Meredek utcai óvoda épületének energetikai modernizációját készítik elő.

mm.