Ne legyen kettős mérce!

A hazai iskolarendszer állapotáról, a gazdaság helyzetéről és az elszaporodott korrupciós ügyek okairól esett szó a Hegyvidéki Esték márciusi rendezvényén. A közérdekű témákról Semjén Zsolttal, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével beszélgettek a műsorvezetők.

„Elszáll a szó” – énekelte Hevesi Tamás telt házas közönség előtt március 9-én este a MOM Park mozijának nagytermében, a legutóbbi Hegyvidéki Esték bevezetéseként. A szervezők ezúttal is két beszélgetőpartnert hívtak, ám Bayer Zsolt újságíró távolmaradása miatt egyedül Semjén Zsoltot faggathatták a műsorvezetők.Ne_legyen_kettos_merce
Az oktatásügy problémáiról szólva Semjén Zsolt kijelentette, Magyar Bálint minisztersége alatt óriási károkat szenvedett a magyar iskolarendszer. Háttérbe helyezték a nemzeti hagyományok ápolását, erre ugyanis úgy tekintettek, mint egyre a számtalan lehetséges szubkultúra közül. A kistelepülések iskoláit szándékosan elsorvasztották a fejkvótás rendszer bevezetésével, ahová kevés gyerek járt, ott nemhogy pluszpénzt adtak volna az intézménynek, épp ellenkezőleg, alacsonyabb kvótát állapítottak meg. Így számtalan kisiskolát be kellett zárni, amivel tovább csökkent a kistelepülések megtartó ereje.
„Taposóaknákkal rakták tele a közvetkező hónapokat” – fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke annak kapcsán, hogy az új kormánynak számtalan bizonytalansági tényezővel kell majd szembenéznie pénzügyi téren. Az elfogadott 2010-es költségvetés a megállapítása szerint fiktív (sem a bevételi, sem a kiadási oldal nem stimmel, például a MÁV, vagy a BKV hiányait nem számolták bele a költségvetési hiányba), az államadósság hatalmasra duzzadt (összege ma már meghaladja a GDP 80 százalékát), és kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak azok a kötelezettségek, amelyeket a különféle támogatási szerződések titkos záradékaiban vállalt a kormány a multinacionális cégek felé.
Alapvető szemléletváltásra lesz szükség a gazdaságpolitikában, azaz le kell számolni azzal a neoliberális szemlélettel, mely szerint az „emberek vannak a gazdaságért”, ehelyett azt kell tudatosítani, hogy a pénzügypolitika van az emberekért – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Úgy vélte, nálunk is az Európa-szerte elterjedt patrióta, nemzeti protekcionista gazdaságpolitikára van szükség, amely a hazai termelőket hozza helyzetbe. Hibásnak tartja azt a felfogást, amely a pénzügyi egyensúlyt helyezi mindenek elé, ez ugyanis önmagában nem teremt gazdasági növekedést, és nem teszi lehetővé a társadalompolitikai célok megvalósítását. Szerinte a következő kabinetnek arra is törekednie kell, hogy a multik ne vigyék ki hasznukat az országból, ne tudják eltüntetni az itt elért nyereségüket, azaz itt adózzák le és költsék el a pénzüket.
Váczi János kérdésére, hogy miért találkozhatunk ma minden eddiginél több korrupciós üggyel a politikában, a KDNP elnöke közölte: míg Horn Gyula idején az üzlet logikáját még alárendelték a hatalom logikájának, a Gyurcsány-kormány alatt ez a rendszer felborult, és a pénzvilágból átigazolt gátlástalan politikusok vették át az irányítást. Semjén úgy látja, ma nincs valódi szándék a döntéshozók részéről, hogy elejét vegyék a korrupciónak – a választásokat követően ez tehát kiemelt feladata lesz az új kormánynak. Ám hozzátette: a korrupció elleni küzdelemben nem lehet kettős mérce!

z.