Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
100euro

Hamis euró – már itthon is

Magyarországon is egyre több helyen lehet euróval fizetni, ennek ellenére az emberek többsége még nem igazán tudja, hogyan néznek ki az igazi eurós bankjegyek. Épp emiatt nálunk nincs nehéz dolguk a csalóknak: legutóbb az egyik hegyvidéki üzlet eladóját tévesztették meg egy hamis 100 euróssal.

A közös európai valutát használó 16 országban 2009 második felében nyolc százalékkal több hamis eurót találtak, mint egy évvel korábban – áll az Európai Központi Bank (EKB) jelentésében. A bűnözők kedvence a 20 eurós, az ilyennek látszó hamis pénzek tették ki a teljes lefoglalt állomány 47 százalékát.

A hamisított bankók nemcsak ott fordulnak elő, ahol hivatalos fizetőeszköz, hanem máshol, így Magyarországon is. Mivel már nálunk is egyre több boltban fogadják el az eurót, ugyanakkor széles körben még nem ismert, hogyan is néznek ki a címletek, a csalók nehezebben buknak le a fizetés során. Lapunk arról értesült, hogy nemrég egy kerületi lakberendezési üzletben fizetett egy magát olasz turistának kiadó személy hamis 100 euróssal – mivel az eladó nem vette észre, hogy nem eredeti bankjegyet kapott, az üzlet tulajdonosa utólag tett feljelentést a rendőrségen.

Árulkodó jelek

Az EKB útmutatása szerint a hamis euróbankjegyek gyorsan kiszűrhetők, ehhez nincs szükség speciális eszközre, csupán tapintani kell, figyelmesen nézni, és közben megdönteni a bankót az azonosításhoz. Ha még ezután is bizonytalanok lennénk, a legegyszerűbb, ha összehasonlítjuk a kérdéses bankjegyet egy olyan példánnyal, amelyről biztosan tudjuk, hogy valódi. A tapintás azért lehet hatásos felismerési eszköz, mert a valódi pénz ropogós és „szilárd”, a nyomás helyenként domború.

Húzzuk végig rajta az ujjunkat, vagy karcoljuk végig a körmünkkel – szól az iránymutatás. Szemrevételezésnél tartsuk a bankjegyet ellenfénybe, és ellenőrizzük a vízjelet. Ha sötét felületre helyezzük a bankót, a vízjel halvány részei sötétebbnek látszanak.
A bankjegy két felső sarkában látható jelek kombinációja kiadja a névértéket. A biztonsági szál sötét; apró betűkkel olvasható rajta az „EURO” felirat és a névérték.
Döntsük ide-oda a bankjegyet, hogy ellenőrizhessük, a hologramban váltakozva látjuk-e az euró jelét és a névértéket (az 5, 10 és 20 eurós esetében), illetve a névértéket és egy ablakot vagy ajtót (az 50, 100, 200 és 500 eurósnál).

Az 5, 10 és 20 eurós bankjegy hátoldalán egy aranyszínű, fényes csík van, ide-oda mozgatáskor ebben is a névérték és az euró szimbólum látható. Az 50, 100, 200 és 500 eurós esetében a hátoldalon a névértéket színváltó tintával nyomtatták: liláról olívzöldre vagy barnára váltja a színét, ha megdöntjük a bankót.

Pénzváltás: óvatosan!

A rendőrség szakértői mindenkit körültekintésre intenek nagy összegű készpénz átvétele esetén. A bankjegyeket ilyenkor érdemes egyesével megnézni, és végig a birtokunkban tartani, tekintettel arra, hogy ha visszakérik, esetleg kicserélhetik. Nem szabad hagyni, hogy figyelmünket elterelve a pénz felügyelet nélkül maradjon, vagy elkerüljön a szemünk elől.

Gyanakvásra adhat okot az is, ha feltűnően kedvező feltételekkel lehet eurót venni. Amennyiben mégis belemegy valaki az üzletbe, az átveendő pénzt nézze át alaposan. Jó, ha valaki segít a pénz átszámolásában, ha a váltást egyszerre többen intézik, hiszen ilyenkor könnyebben szemmel tarthatjuk az üzletben részt vevő személyeket.

Csengő hangot ad az igazi

A bankjegyek mellett az érméket is előszeretettel hamisítják, leggyakrabban a 2 eurósokat. A valódit arról lehet felismerni, hogy a belső és a külső (arany és ezüst) gyűrű erősen eltérő. A kettő között feltűnő a határ, és a középső rész dombornyomott ábrája is éles rajzolatú. A peremen éles a recézet, és államonként eltérően felirat is lehet benne. A németben például az Einheit und Recht, und Freihet (egység, jog és szabadság). A más országokban verteknél a 2-es szám fut körbe. Az euróérmék enyhén mágneses anyagúak. Ezért egy mágnes csak enyhén vonzza, de nem rántja magához. Az igazi érmék kemény lapra ejtve kellemesen csengő hangot adnak, míg az ónból, vagy más idegen anyagot tartalmazó fémből vert hamisak tompán csengenek.

z.