Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Családi sportnap az egészséges életmódért

A hagyományokhoz híven idén is megrendezte tanévkezdő családi sportnapját a Zugligeti Általános Iskola. Diákok, tanárok és szülők játékos versenyeken, vidám erőpróbákon mérték össze ügyességüket.

Tizenegy csapat, több mint százharminc lelkes gyerek és felnőtt vett részt a Zugligeti Általános Iskola családi sportnapján. Az intézményben csaknem három évtizedes hagyománya van a rendezvénynek, amelynek célja az egészséges életmódra való nevelés és a közösségformálás. Az elsősök szüleinek a mozgáson kívül lehetőségük nyílik megismerkedni a tanárokkal, az osztálytársak szüleivel, illetve az intézménnyel.
Csaladi_sportnap_az_egeszseges_eletmodertErre talán a legjobb alkalom az elmaradhatatlan bográcsolás, a babgulyás készítése közben ugyanis könnyebben megy a kapcsolatteremtés – idézte fel az eddigi sportnapok tapasztalatait Annus László. Az iskola testnevelő tanárától megtudtuk, hogy a forgószínpadszerűen megrendezett ügyességi és szellemi vetélkedőkön, valamint a változatos sportversenyeken a tanárok majdnem teljes létszámban képviseltették magukat, a lelkesedésre jellemző, hogy akadt olyan osztály, amelyből két csapat is nevezett.
– A versenyzőket a közös bemelegítést követően alsós és felsős csoportokra osztottuk – mesélte a pedagógus. – Míg a felsősök a környező erdős területen tájékozódási futáson vettek részt, addig a kisebbek különböző sportágakban mérték össze tudásukat. Volt foci, röplabda, kidobós, kötélhajtás, felülés, kosárlabda, illetve kerékpározás is. Az iskolai játékokhoz minden csapat kapott egy tájékoztatót és pontozólapot, amely pontosan megmutatta, honnan hová kell haladni, és ki lesz a következő ellenfél. Valamennyi versenyszámot egyszerre rendeztük meg, tehát a csapatok egymást váltották a helyszíneken. A különféle versenyszámok teljesítése után az iskolában kezdő csapatok helyet cseréltek a tájfutókkal, akik úgyszintén végigjárták valamennyi állomást, köztük a könyvtárban a fecskék évéhez kapcsolódó szellemi vetélkedőt.
A sportnap végén természetesen nem maradhatott el az eredményhirdetés sem, ám a díjakat nem kupákban és érmekben mérték. A csapatok különböző méretű gyümölcskosarakat vehettek át, amelyek tartalmát a bográcsgulyás elfogyasztása után még a helyszínen „eltüntették”.

M.