Építsünk közösen betlehemet! Virányos Általános Iskola 4. a osztálya

A Hegyvidék Önkormányzat betlehemállítási pályázatára az osztályfőnök, Ibolya néni vezetésével jelentkezett a Virányos Általános Iskola 4. a osztálya. A munka megkezdéséhez terv készült. Elsőként egy falapra építkeztünk, erre helyeztük fel a fából készült jászolt, József és Mária gipszből és fából készült figuráit, illetve a textilből készült Jézust. Ezek köré, a háttérben helyeztük el a három királyokat, melléjük a pásztorok és a bárányok kerültek. A sötétre festett égboltra aranypapírból hajtogatott fényes csillagokat és egy angyalt ragasztottunk. Végül felkerült az építményünkre a nádtető.
Kreatív csapatunk mindvégig vidáman dolgozott. Kiváló vezetőnknek köszönhetően egymás után jöttek a jobbnál jobb ötletek. Jó alkalom volt ez a munka az osztály összetartásának, csapatszellemének erősítésére. Karácsonyi ünnepélyünk Kati néni szervezésével jól sikerült, de nagy szomorúságunkra Ibolya néni betegsége miatt nem ünnepelhetett velünk.

Máténé Tóth EmeseEpitsunk_kozosen_betlehemet8