Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Helytörténeti séta a temetőben

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény által szervezett idei utolsó helytörténeti sétán Szilágyi Rita temető-idegenvezető a Farkasréti sírkertben vezette végig az érdeklődőket. Mint mindig, ezúttal is valamennyi résztvevő egy kis kitűzőt kapott, amelyen az adott sétára jellemző táj vagy épület látható. Ez alkalommal a világháború során elpusztult kápolna szerepelt a jelvényen, s ennek az épületnek a múltjáról ugyancsak sokat megtudhattak a látogatók.
A séta célja a művészparcella bejárása volt, de az odáig vezető úton is több érdekességre felhívta a figyelmet a vezető. Papp László ökölvívó nyughelyénél éppen a családtagok gondozták a sírt, amikor a csoport odaért, és jólesően nyugtázták, hogy a kerület ily módon is megemlékezik egykori nagyjairól. Szomorú látvány volt Latabár Kálmán síremléke, amelyet egy figyelmetlen autós csúnyán megrongált.
Az ismertetők során kiemelt helyet kaptak azok a neves személyek, akik munkásságukkal is kapcsolódtak a kerülethez, így például Cathry Szaléz, a fogaskerekű építtetője és üzemeltetője. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény mindenkinek adott egy kis térképet, valamint egy listát, hogy mely sírokat érdemes még felkeresni. A program végén a séta résztvevői külön kiemelték, milyen jó érzés volt, hogy egy temetőben nem valami szomorú alkalom kapcsán járhattak, és úgy érezték, nem sírhalmok, hanem hírességek között sétálnak.

B. A.

A helytörténeti séták jövőre folytatódnak, az első alkalom időpontja várhatóan 2011. április lesz.