Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Letettek_a_MOM-beruhazas_alapkovet

Letették a MOM-beruházás alapkövét

Pokorni Zoltán polgármester ünnepélyes keretek között elhelyezte a MOM-beruházás alapkövét. Az eseményre az építkezés legmélyebb pontján, a Sirály utca lezárt szakaszán került sor, ahol felszín alatti mélygarázs és rendezvényterem készül.

A Hegyvidéki Önkormányzat összesen négymilliárd forintból, 900 millió forintos uniós támogatással megújítja a MOM Kulturális Központot és annak környezetét. A régi művelődési ház műemlék épülete kívülről nem sokat változik, belül azonban szinte teljesen megújul. A legnagyobb átalakítás a színházteremben történik, ahol mozgathatóvá teszik a nézőteret, egy beépített hidraulika-rendszerrel gyorsan síkpadlós teremmé, báli helyszínné változatható majd át a terem. A belső munkálatok oroszlánrésze már elkészült, a jövő hónap közepétől megkezdődik az épület szakaszos beüzemelése.
Az intézmény kertjében szabadtéri színpad épül, és a biopiac pavilonjait is korszerűbbekre cserélik. Az épület mellett, a Sirály utca lezárt szakasza alatt kétszintes mélygarázst, valamint – a Gesztenyés kert felé nyitottan – egy több mint 500 négyzetméteres rendezvénytermet, kávézót és éttermet alakítanak ki, amelyekhez nyilvános illemhely és pelenkázó helyiség is tartozik majd. A létesítmény felett, a felszínen új sétálóutca jön létre, amely rendezvénytér és vásártér funkciót is kap – szombatonként itt találkozhatunk a biopiac asztali árusaival.
A Sirály utcai, 1800 négyzetméter alapterületű, háromszintes felszín alatti építmény alapkövét október 22-én helyezte el ünnepélyes keretek között Pokorni Zoltán polgármester és Váczi János alpolgármester. A polgármester elmondta: a komplex beruházással olyan alközpontot kívánnak létrehozni a Hegyvidéken, amely egy kisváros főterének is beillik.
Az önkormányzat célja, hogy szerves kapcsolat jöjjön létre az új centrum és a kerület hagyományos központja, a Királyhágó tér között. Ennek érdekében a következő négy évben szeretnék megújítani a Böszörményi utat, ahol – a jelenlegi tömegközlekedés fenntartása mellett – szélesebb járdákat és nagyobb zöldfelületet alakítanának ki, hogy vonzóbb környezetet biztosítsanak a sétálni, piheni vágyó emberek számára.

z. 

A beruházás a „MOM–Gesztenyéskert kulturális, sport és szabadidő negyed funkcióbővítő fejlesztése” elnevezésű projekt keretében valósul meg (KMOP-5.2.2/B-2f-2009-0008).