Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szülők újították fel a pihenőszobát

Szulok_ujitottak_fel_a_pihenoszobatA Szent János Kórház Perinatális Intenzív Centruma általában két és fél-három hónapig gondozza a 24-28 hétre született babákat. Hozzájuk az édesanyák naponta többször bemehetnek, de az intenzív ellátás sajátosságaiból fakadóan nem lehetnek állandóan mellettük. A vidékről érkezők napközben nem tudták hol töltetni a fennmaradó időt, reggel és este pedig mindennap órákat utaztak – eddig. Az érintettek ugyanis összefogtak, és a kórház engedélyével a volt pajzsmirigy-rendelő megürült helyiségeit szülői szobákká alakították át.
Az egyik kezdeményező, Gellei-Orbán Lívia elmondta: saját maguk festették ki és rendezték be a helyiségeket, amelyekben egy társalgót, valamint egy zuhanyzóval kiegészített lakószobát alakítottak ki négy ággyal. Nem volt egyszerű feladat egy kisbaba mellett elvégezni az önként vállalt felújítási munkákat, de összefogással ez is sikerült – amíg egyikük festett, a másik a gyerekekre vigyázott. Bár a felújításban részt vevő szülők már otthon vannak gyermekeikkel, azoknak az anyukáknak, akik ma kerülnek hasonló helyzetbe, egy gonddal kevesebbel kell szembesülniük.
A szülői szobák kialakítását a koraszülött-centrum főorvosa is támogatta. Dr. Princzkel Erzsébettől megtudtuk, hogy terveik között szerepel egy baba-mama szoba kialakítása is, ahol az anyák és gyermekeik a hazamenetel előtt együtt lehetnek néhány napig, hogy kellően összeszokjanak.
A budai régióban a Szent János Kórház az egyetlen olyan hely, ahol intenzív ellátást kapnak a koraszülöttek. Három évvel ezelőtt, miután a Schöpf-Merei Kórházat bezárták, a János kórház fogadta be a Perinatális Intenzív Centrumot. A központ ideiglenesen a gyermekosztályon kapott helyet, majd tavaly tavasszal átköltözött a szülészeti osztály épületébe, közvetlenül a szülőszoba mellé, így az igen kis súlyú, akár 500 grammos koraszülöttek első ellátása ma már ideális körülmények között történik.

z.