Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Halloween-parti jótékonykodással

Halloween-partit szerveztek a Hollósy Simon utcai játszótéren a környékbeli családok. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódó, kelta eredetű és az angolszász országokban elterjedt ünnepen a gyerekek ijesztő maskarákba bújnak, hogy elűzzék az élők világába visszatérni próbáló szellemeket, a hiedelem szerint ugyanis ezen az éjszakán a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között.

Halloween-parti_jotekonykodassal

A játszótéri szelleműzésen végül is csak két kisfiú öltözött „rémisztő” kalózjelmezbe, a többiek inkább kedves figurák bőrébe bújtak – volt köztük pillangó, Rózsatündér-királynő és Pampalini is. Az egyik szervező, Kádár Anna, aki két gyermekével érkezett, lapunknak elmondta: az immár harmadszor megrendezett parti mindig jó alkalom arra, hogy a környéken élő kisgyermekes szülők vidám összejövetel keretében találkozzanak, beszélgessenek egymással. Az édesanyák ilyenkor otthon készített finomságokat is hoznak magukkal, így a program leginkább egy családias hangulatú piknikhez hasonlítható.
A kellemes időtöltést, akárcsak tavaly, idén is összekötötték a jótékonykodással. Egy karitatív egyesület közreműködésével használt, de még jó állapotban lévő ruhákat juttatnak el Borsod megyei, mélyszegénységben élő roma családoknak.

z.