Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki sakksikerek

Kiemelkedő eredményeket ért el két kerületi sakktehetség a XXI. Lauder Sakkfesztiválon. Telek Zsigmond és Bohus Ádám saját korcsoportjában mindenkit maga mögé utasítva szerezte meg az aranyérmet.

Hegyvideki_sakksikerekNépes mezőny gyűlt össze a XXI. Lauder Sakkfesztiválon. A hosszú évek óta megrendezett ifjúsági sakkverseny az egyik legjelentősebb korosztályos megmérettetésnek számít az országban. A viadalon szép hegyvidéki sikerek születtek: a fiúk B korcsoportjában Telek Zsigmond, a Virányos Általános Iskola harmadik osztályos tanulója győzött 6,5 ponttal, míg a C korcsoportban Bohus Ádám, a Tamási Áron iskola tanulója ugyancsak 6,5 ponttal szerezte meg az aranyérmet.
A 7 fordulós rapid versenyen mérkőzésenként 15-15 percnyi gondolkodási idő jutott az ifjú sakkozóknak, akik úgynevezett svájci rendszerben mérkőztek egymással. Ennek lényege, hogy fordulónként egyre erősebb ellenfelet kapnak a versenyzők. Ezúttal fiúk és lányok – hat korcsoportban – együtt versenyeztek, a végén azonban nemenként külön értékelték a résztvevőket.
Bohus Ádám a korábban a Központi Statisztikai Hivatal által működtetett, majd felszámolt sakk-klub, a Statisztika volt versenyzőinek játéklehetőséget biztosító Mátyásföldi Lawn Tenis Clubot képviselte. Telek Zsigmond jelenleg a Barcza Gedeon SC versenyzője, tagja a Magyar Sakkszövetség által működtetett Maróczy Géza Központi Sakkiskolának, ahol felkészülését Pálkövi József nemzetközi mester és Horváth József nemzetközi nagymester segíti. Mostani sikere korántsem előzmény nélküli: májusban a Szombathelyen megrendezett Magyar Köztársaság Rapid Korcsoportos Nemzeti Sakkbajnokságon a Tabáni Spartacus versenyzőjeként aranyérmet szerzett a nyolc év alatti fiúk között. Telek Zsigmond korcsoportjában továbbra is előkelő helyen áll az európai ranglistán.

(em.)