Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Költészet a falakon

Kolteszet_a_falakonKülönlegesen lírai hangvételű kiállítás nyílt a Jókai Klubban Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész rézkarcaiból. A két termet betöltő tárlat olyan, mint egy képekbe álmodott verseskötet. Nemcsak a címek sugallják ezt – Villanásnyi ölelés, Élek immár kívülem, Tépi csöndem néma holló és így tovább –, de a látottak és a címek kapcsolata is. A Halmok és lankákon például két összekulcsolódó, már-már görcsösen összekapaszkodó kéz látható. A Renitens-sorozat egyik darabján a diktált akarattal dacolva a fa törzse belenőve-szétfeszítve bontja meg a szögesdrótkerítést.
A Kiskőrösön élő művész 1974-ben szerzett rajztanári diplomát, rajzot és hittant tanít, grafikai műhelyt vezet. Az 1983-as tokaji alkotótábor hatására kezdett el rézkarccal foglalkozni. Tagja az Amatőr Képző- és Iparművészek Társaságának, a Műhelyművészeti Egyesületnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének; 2002-ben Kiskőrös Kultúrájáért Díjban részesült, 2007-ben Bács-Kiskun Megye Művészeti Díját vehette át.
Babucsikné Zeikfalvy Anna csak kevés művén használ színeket, ha mégis ezt teszi, többnyire a piros, a fehér és a zöld ereje dominál rajtuk. A Jókai Klubban látható rézkarcok közül csupán egy pompázik a szivárvány majd’ minden színében: épp ez égi jelenség megjelenítésénél, a Petőfi Sándor előtt tisztelgő Szeretlek kedvesem című alkotáson.
A hónap végéig látható kiállítás bizton számíthat a kifinomult megjelenítés, a melankolikus-filozofikus gondolatok, a többrétű tartalom keresőinek figyelmére.

AI.

A tárlat december 1-jéig látható a Jókai Klubban (XII., Hollós út 5.).