Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Streetball-laz_a_Sportmaxban4

Streetball-láz a Sportmaxban

Jó hangulatú mérkőzések, izgalmas dobóversenyek, sztárvendégek és látványos bemutatók – hamisítatlan sporthangulat várta a második alkalommal megrendezett hegyvidéki Street Jam résztvevőit. A streetball-gálán hetvennégy csapat, gyerekek és szüleik mérték össze kosárlabdatudásukat.

Stratégiai feladatnak tekinti a Hegyvidéki Önkormányzat a mindennapi mozgás népszerűsítését, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több gyereket és felnőttet bevonjon a kerület sportéletébe. Ennek a célnak rendelik alá a Sportmax Hegyvidék önkormányzati napjait, amelyek keretében idén második alkalommal rendezték meg a Hegyvidék Street Jam kosárgálát. Az esemény létjogosultságát mutatja, hogy a tavalyi ötvenhat után idén már hetvennégy csapat nevezett be a versenyekre.
Streetball-laz_a_Sportmaxban3– Pokorni Zoltán polgármester az első Street Jam után azt kérte, hogy a következő a gyerekek mellett a családokról szóljon – mondta az idei gála előzményeiről Váczi János alpolgármester. – Ez szerencsére sikerült, ezúttal huszonnégy, döntő többségében az óvodák keretein belül szerveződő családi csapat lépett pályára. Szeretnénk, ha jövőre ez az arány még nagyobb lenne, hiszen a gyerekeknek igazi motivációt jelent, ha azt látják, hogy szüleik is rendszeresen sportolnak.
A Hegyvidéki Szabadidősport Központ és a programot a XII. kerületbe hozó Kosár Jam szervezésében valamennyi hegyvidéki iskola, valamint a kerületi kosáregyesületek növendékei képviseltették magukat a rendezvényen. A gyerekek versenye mellett a meghívott VIP-vendégeknek külön bajnokságot szerveztek, a Sport Tv, a Nemzeti Sport és az RTL csapatával az önkormányzat kosarasai próbálták felvenni a lépést.
Nem volt könnyű dolga a hazaiaknak, az ellenfelek között ugyanis egykori profi játékosok, többek között a BSE kiválósága, a sokszoros válogatott Nagy Dóra is helyet kapott. Az egyesület szakosztályvezetője szerint a streetball nagyszerűen szolgálja a kosárlabda népszerűsítését, olyanok is bátran kipróbálhatják, akik nem szívesen játszanának nagypályán.
– Pörgős, gyors, dinamikus játék a streetball, amit különösen a gyerekek és a fiatalok kedvelnek. Kicsi a pálya, egyetlen palánk van, ezért sok a pont, lehet trükközni, nem kell attól tartani, hogy az ellenfél lekontráz – foglalta össze a játék erényeit Nagy Dóra, aki hozzátette: bár a hagyományos kosárlabdához képest kevesebbet kell futni, azért a streetball is alaposan megmozgatja a játékosokat.
A fesztivál újdonsága volt az óvodások kupája, a kicsiknek a kosárlabdával kapcsolatos labdás feladatokat kellett teljesíteniük. A versenybe a szülők is beszálltak, így igazi családi vetélkedés alakult ki a speciálisan kialakított pályán.
Streetball-laz_a_Sportmaxban1Örült az óvodások bevonásának a Street Jam programjaiba Borszéki Klára. A Táltos Óvoda vezetője az esemény legnagyobb értékének azt tartja, hogy a kicsik számára is örömet tudott okozni:
– Ez a néhány óra felejthetetlen élményt jelent a gyerekeknek, akik számára ebben a korban a játék, a mozgás és az együttlét a legfontosabb. Olyan muníció ez, ami később, iskoláskorban hozzájárul ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzanak a sporttal.
A mérkőzések szüneteiben pihenésképpen látványos bemutatók, tánc-, fitnesz- és labdazsonglőr-produkciók szórakoztatták a jelenlévőket. Nagy sikert arattak a dobóversenyek, míg a büntetőpárbaj és a three shots, azaz a „három dobás verseny” rendkívüli izgalmakat tartogatott. A nap végén korcsoportonként értékelték a csapatokat, illetve a dobóverseny résztvevőit, a legjobbak érmet, emléklapot és a szponzorok jóvoltából ajándékokat kaptak.

mm.