Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szingapúriak a Mesevárban

Szingapúrból érkeztek oktatási szakemberek a Mesevár Óvodába, hogy tanulmányozzák a pedagógusok munkáját. Tapasztalataik kedvezőek – elismerően szóltak a művészet eszközeivel történő szellemi, illetve a sportfoglalkozások keretében zajló fizikai képességfejlesztés színvonaláról.

A délkelet-ázsiai városállam, Szingapúr oktatási minisztériumának képviselői, valamint a legnagyobb helyi óvodafenntartó alapítvány vezetői az elmúlt hetekben a világ több olyan országába is ellátogattak, ahol egységes alapelvek szabályozzák az óvodák nevelőmunkáját. Magyarország ebbe a körbe tartozik, így a delegáció tagjai budapesti intézményeket is felkerestek. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ajánlására a hegyvidéki Mesevár Óvoda volt az egyik célpontjuk, amit Hámori Mária óvodavezető, valamint Fonti Krisztina, az oktatási területért felelős alpolgármester vezetésével ismerhettek meg alaposabban.
Hámori Mária a vendégek érdeklődésére elmondta: a tavaly ősszel induló intézmény óvónői állásaira több mint négyszázan jelentkeztek, így sok kiváló pedagógus közül válogathatta ki munkatársait. Kollégái folyamatosan bővítik meglévő tudásukat, rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken. Az óvodai közös játékok során mindannyian igyekeznek fejleszteni a kicsik képességeit, és a kíváncsiságukra építve próbálják bővíteni ismereteiket, fontosnak tartják ugyanis, hogy a kicsik jól érezzék magukat, miközben tanulnak. Arra törekednek, hogy mire a gyerekek iskoláskorúakká válnak, türelemmel, figyelemmel, kitartással, társaikkal együttműködve legyenek képesek feladatokat végrehajtani, hiszen ezek a tulajdonságok az iskolaérettség alapvető kritériumai.
Szingapuriak_a_MesevarbanFonti Krisztina a minőségbiztosítással kapcsolatban kiemelte, törvényességi ellenőrzések, illetve az oktatási iroda munkatársainak látogatásai során győződnek meg arról, hogy az oktatási-nevelési intézmények tevékenységének színvonala megfelel-e a követelményeknek. A szülők jelzéseit is komolyan veszi az önkormányzat, amely ha bármilyen nagyobb probléma felmerül, azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket.
Kollégáival együtt több foglalkozást is megtekintett az óvodában Charles Chan, a szingapúri oktatási minisztérium képviselője, aki szerint sokat tanulhatnak tőlünk a művészet eszközeivel történő szellemi, illetve a sportfoglalkozások keretében zajló fizikai képességfejlesztés, továbbá a tanárok folyamatos képzése terén. Eddig Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztráliában és Tajvanon tanulmányoztak óvodákat, és magyar tapasztalataik nemzetközi összehasonlításban kifejezetten kedvezőek. Mint elmondta, Szingapúrban az óvodai ellátást nem az állam biztosítja, hanem magánszolgáltatók, illetve egy nagy alapítványi szervezet – amely az óvodák több mint felét tartja fenn – szolgáltatásait lehet igénybe venni. Az ottani kormány jelenleg azon dolgozik, hogy a pozitív külföldi példákból merítve új, egységes, korszerű irányelveket határozzon meg az óvodai nevelésben.

z.