Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szövetség a társasházakkal

Sikeresnek bizonyult az ötvenlakásosnál nagyobb társasházakkal első alkalommal 2005-ben megkötött, öt évre szóló önkormányzati felújítástámogatási program. A pályázat keretében a lakóközösségek mintegy kétszázmillió forintból gazdálkodhattak. Sorozatunkban a kerület segítségével megújuló társasházakat mutatjuk be.

Szovetseg_a_tarsashazakkalA Hegyvidék egyik legnagyobb lélekszámú lakóközössége él az Alkotás utca 23–25.-ben. A hét épületből álló, 330 albetétes, 1963-ban épült, lakóparkszerű kialakítású társasház 2005-ben csatlakozott a „Szövetség a társasházakkal” programhoz. Első körben öt évre 5,6 millió forintról szólt a támogatási szerződés, azonban a korábbi fejlesztések költségszámítását látva az összeget 10,4 millióra emelte az önkormányzat.
Deáki Ágnes közös képviselőtől megtudtuk, hogy évente mintegy huszonötmillió forintot költenek az épületek karbantartására, illetve a felújításokra. Többször pályáztak, ennek ellenére ez idáig nem jutottak külső forrásokhoz, így minden beruházást a közös költség terhére valósítottak meg. Szerencsére a zömében idős lakók példásan fizetnek, szinte nincs tartozás a társasházban, ami megkönnyíti a közös képviseletet.
A „Szövetség a társasházakkal” programtól kapott támogatást a közműcégek által megállapított felújítási kötelezettségek teljesítésére fordították. Bebéleltek negyvenkilenc kéményt, kicserélték az alap és felszálló gázvezetékeket, leszigetelték a tetőteraszokat, valamint négy épületben a lifteket is felújították. A költségek nagyságrendjét érzékeltetve Deáki Ágnes elmondta, hogy csak a kémények modernizálása közel ötvenmillió, a gázvezetékek cseréje harmincmillió forintba került.
Idén szeretnének újabb ötéves szerződést kötni az önkormányzattal, a plusztámogatást elsősorban az utóbbi évek heves esőzései miatt felgyorsult állagromlás megállítására fordítanák. A nagy mennyiségű csapadék az épületek homlokzatában, valamint a pincékben és a kerti növényzetben okozott jelentős károkat, de a víz elvezetését is meg kell oldani. Ezenkívül több lift és a kert is felújításra vár.
A zöldterületek fejlesztéséhez két évvel ezelőtt már hozzájárult az önkormányzat, akkor a kerület közbenjárásával öt fát ültettek el a házak közötti pihenőterületeken. Szintén az elmúlt esztendők fejlesztéseinek eredménye az a kamerarendszer, amely a társasház kertkapuit figyeli. Ezzel sikerült teljesen megszüntetni a betöréseket, illetve megakadályozni a korábban rendszeresen előforduló engedély nélküli parkolást a társasház saját tulajdonú autóbeállóiban.

Ám.