Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Családi nap a Virányosban

Az egészséges életmód népszerűsítése kapott főszerepet Virányos Általános Iskola hagyományos őszi családi napján. A házi készítésű finomságokat kínáló vásár bevételét az iskola udvarának fejlesztésére fordítják.

Csalasi_nap_a_ViranyosbanÉvente kétszer, tavasszal és ősszel családi napot szervez a Virányos Általános Iskola. A cél a közösség erősítése mellett az, hogy minél több gyerekkel és persze szüleikkel szerettessék meg a mozgást és az egészséges életmódot.
– Arra törekszünk, hogy diákjaink természetesnek vegyék a mindennapi testedzést és a helyes táplálkozást. Ennek szellemében alakítjuk ki az iskola nevelési koncepcióját, és szervezzük közösségi programjainkat – mondta el lapunknak Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes. Az igazgató hozzátette: hangsúlyt helyeznek arra, hogy a gyerekeknek szóló rendezvényeken a diákok testvérei, szülei is részt vegyenek.
Ilyen alkalom az őszi családi nap, amelynek programját hagyományosan a családokkal közösen alakítják ki. Ezúttal is a sport és a játék kapott főszerepet, a zsámolylabda, a mindig nagy sikert arató partizán-kidobós és a váltóversenyek mellett a tanár–diák focimeccs okozta a legnagyobb izgalmakat. A felnőttek számára állapotfelméréseket tartottak, amelyek keretében egy különleges szívstressz-vizsgálatra is lehetőség nyílt.
A kiadós mozgásban elfáradó gyerekeket az udvaron vásár fogadta, a saját készítésű sütemények, finomabbnál finomabb gyümölcskoktélok és házi szörpök megvásárlásából származó bevételt a programot szervező szülők az iskola javára ajánlották fel. Egyebek között a szülők hozzájárulásának köszönhető, hogy tavaly gumiborítást kapott a kis focipálya, valamint műfű került az udvar egy részére. A rendezvényeken befolyt közel egymillió forintot az önkormányzat és az intézmény egészítette ki.
Jövőre egy streetball-pálya, valamint a legkisebbek örömére egy nekik való játszótér kialakítása szerepel a tervek között. A megvalósításhoz az iskola saját forrásaiból – a családi nap bevételét is erre fordítják – egymillió forintot különített el, a fejlesztéshez a szomszédos Budapesti Japán Iskola további egymillió forinttal járul hozzá.

(M.)