En_szalag_vagyoka__kenyeren

„Én a szalag vagyok a kenyéren”

A Jászai Mari-, Greguss Zoltán-, MSZOSZ-, Emerton-, Mensáros- és Kazinczy-díjas Érdemes művész, Dunai Tamás vette át idén a Bilicsi-díjat. A MOM-klubban rendezett, bemutatóval színesített ünnepélyes díjátadás előtt beszélgettünk vele színészetről és értékekről.

Dunai Tamás rendkívül sokoldalú művész. Több mint három évtizedes pályafutása során majd’ minden szerepkör megtalálta, Fülestől (Milne: Micimackó) Tevjén (Stein–Bock–Harnick: Hegedűs a háztetőn), Don Quijotén (Wassermann–Leight: La Mancha lovagja) át Luciferig és Ádámig (Madách: Az ember tragédiája). Játék- és tévéfilmek, sorozatok hosszú sorát jegyzi, 1974 óta szinte nem volt olyan év, hogy ne forgatott volna, önálló estjei és műsorai (például: Olvasólámpa zenével, Ember a fa tetején, Szikrák jégkockákkal, Szavakat fúvok, Dúdolva ballagok) elapadhatatlan művészetét jelzik.

Egy elismerés mindig alkalmat ad nemcsak a kitüntetett, de a szakma, a hivatás értékelésére is. Ön hogyan látja a színészet, a színjátszás mai helyzetét?

– Tragikus, csapnivaló, rettenetes, borzalmas, elszomorító – ugyanakkor csodálatos és magasztos. Lassan úgy érezzük magunkat, mint Déryné korában: el kell utaznunk oda, ahol megbecsülik a kultúrát. Én például szinte folyamatosan az országot járom, s nemcsak azért, mert egyszerre három vidéki társulatnál – Győrött, Kecskeméten és Szolnokon – is érdekelt vagyok, hanem mert a közönséghez, ha másként nem, hát így, de el kell juttatnunk az igazi értéket, irodalmat, színházi élményt. Húsz évig voltam a társulatom tagja: a Madách igazi csodákat tett ugyan velem, de a valóban méltó feladatokat mégsem találtam meg. Amióta szabadúszó vagyok, több a lehetőségem arra, hogy az ország vidéki színházaiban, művelődési házaiban, kis színpadain is találkozzam a közönséggel. A ma mindenünnen – mozivászonról, interneten, kereskedelmi csatornákon – áradó film- és sztoridömping mellett az emberek szerencsére még mindig vágynak az igazi katarzisra, a mély érzelmekre és megrendülésre. Ezért töltenek el bizakodással az olyan csodás pillanatok, amikor megtelik a nézőtér, és nem számít, hogy az ülőhelyek már elfogytak, de akár háromszázan is bezsúfolódnak egy kispódium széksoraiba. Ezek a pillanatok valóban felérnek egy kisebb csodával akkor, amikor mindent az üzlet irányít. Ma még nem a szalagra költünk, ha a belecsomagolt kenyérre nincs pénzünk. Márpedig én, a színész a „szalag” vagyok. De hiszem azt, hogy mihelyst az ország kiheveri az egyelőre sajnos mindennaposnak mondható veszteségeket és károkat, ismét kinyílik a szépség, a kultúra felé. A színészetnek léleknyitogató szerepe van. Emlékszem, amikor gyerekkoromban édesanyám megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek, azt feleltem, az, akinek az élete változatos – akkor pap leszel, vélte édesanyám. És valóban, ha nem is egyházi értelemben, de Thália papjaként az emberek lelkét szolgálom.

Pályatársai közül többeket előszeretettel egy-egy szerepükkel azonosítja a közönség, mint például Sztankay Istvánt Bors Mátéval…

… vagy Koltai Jánost Gábor Gáborral.

Igen. Önnel azonban más a helyzet. Beszélgetésünk előtt például bárkinek említettem, hogy szombaton Dunai Tamással fogok beszélgetni, senki nem egy szerepet említett, hanem mindenki ezt: jaj, de jó, őt úgy szeretem!...

… ó, de jó ezt hallani, köszönöm!

Szándékosan kerülte el az ilyen szerepeket, félve talán a „skatulyától”?

Nem, nem a saját döntésem volt. Így alakult a pályám, és nem is bánom, mert szinte mindenféle szerepben megmutathattam magam. Olyan hatalmas nevekkel játszhattam együtt, mint Domján Edit, Bessenyei Ferenc, Huszti Péter – és még hosszan sorolhatnám a kortárs vagy a már eltávozott színészlegendákat.

Az árnyékukban?

Mondjuk. De milyen megtisztelő árnyékban! Különleges ajándéka volt a sorsnak, hogy közvetlen közelről figyelhettem őket, a színfalak mögül tanulhattam tőlük. Ha ez árnyék, akkor nagyon büszke vagyok rá.

És Bilicsi Tivadar árnyéka?

Nem, vele soha nem játszottam együtt, nem ismertem személyesen, de pici korom óta nagy tisztelője voltam és vagyok. Öröm és megtiszteltetés, hogy ezt a díjat ma megkapom, és szívből remélem, hogy valóban sikerül is rászolgálnom.

Antal Ildikó