Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A családbarát médiáért

Média a Családért elnevezéssel alapítványt hozott létre 2007-ben a Képmás Családmagazin, hogy inspirálja a média képviselőit: írásaikban a családot mint értéket jelenítsék meg. Az alapítvány által életre hívott díjat – egy társadalmi zsűri égisze alatt – olyan, az írott vagy elektronikus sajtóban megjelent, illetve rádióban, tévében elhangzott munkákért adják át, amelyek a gyermekvállalás szépségét, a család védő szerepét, a többgenerációs együttélésben rejlő lehetőségeket mutatják be, vagy ezek minél teljesebb megéléséhez és a felmerülő nehézségek, problémák megoldásához nyújtanak segítséget.
A díjat havonta ítélik oda az arra érdemes szerzőnek. Szeptemberben a Barabás Villa biztosított helyet a ceremóniának, ez alkalommal az elmúlt három hónap nyertes pályamunkáit díjazták, az elismerő okleveleket, valamint a díjat és a vele járó pénzjutalmat (50 ezer forintot) nyújtották át. A júniusi díjazott Arany Horváth Zsuzsa, a Zalai Hírlap munkatársa lett a Dupla munka másokért írásáért. A júliusi kiválasztott a Class FM stábja a Gyermekvállalás, népességfogyás című műsorért, míg az augusztusi Géczi Mária, akinek az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című reggeli magazinjában elhangzott riportját ismerték el ily módon.
A díjakat Beer Miklós váci püspök adta át, aki az egyik legönzetlenebb támogatója a családok megbecsüléséért munkálkodó alapítványnak. Ezt követően dr. Hoffmann Rózsa, az oktatásért felelős államtitkár tartott előadást a hazai oktatás jelenlegi helyzetéről és a jövő feladatairól.

JM