Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Finisben_az_utfelujitasok

Finisben az útfelújítások

Több fontos kerületi út rekonstrukciója fejeződött be az utóbbi hetekben. Önkormányzati beruházásban kicserélték a kopóréteget a Melinda úton, a Mártonvölgy utcában és az Alkony úton, míg a fenntartási munkák keretében megújult a Kikerics, az Ágnes és a Lejtő út egy-egy szakasza. Októberben újabb négy közutat adnak át a forgalomnak, év végéig összesen tizenhárom útszakasz felújítása fejeződik be.


Tizenhárom útszakasz burkolatfelújítását irányozta elő az idei évre az önkormányzat. A rekonstrukciók az előzetesen meghatározott ütemezésnek megfelelően haladnak, tavasszal, illetve a nyár első felében készült el a Kútvölgyi lejtő, az Agancs, a Bíró, a Kikelet, a Szanatórium és a Szoboszlai utca útpályájának kopórétegcseréje.

Októberre végeznek

A nagyfelületű útfelújítások ezzel nem értek véget, jelenleg négy helyszínen folynak a munkálatok, míg három útszakaszt nemrégiben adtak vissza a forgalomnak. A legnagyobb munkát a több mint hétszáz méter hosszú Melinda út átépítése jelentette: a korábban nehezen járható, ráadásul egyre nagyobb átmenő forgalmat elvezető közúton a szegélyek mellett az útalap egy részét is kicserélték, valamint járdaépítésre is sor került.
A kopóréteg felújítása és a vízelvezető szegélyek javítása mellett az útalap jelentős részét is megerősítették az Alkony úton. Szintén jelentős fejlesztések történtek a Mártonvölgy utcában, ahol az útpálya újraaszfaltozásán és az alapok részleges cseréjén kívül mintegy kétszáz négyzetméteren térkővel fedték le a járdát. A fenntartási munkák keretében aszfaltszőnyeget kapott a Kikerics utca korábban burkolatlan, mintegy harminc méter hosszú szakasza, valamint a Lejtő úton, a villamospálya és a Stromfeld Aurél út között elkészült a tavalyi felújításból kimaradó alsó szakasz nagyfelületű kopórétegcseréje.
Megújult a János kórház parkolójához vezető, illetve az onnan induló bekötőút, és befejeződött az Ágnes út részleges átépítése: az Ágnes köz és a Denevér úti csomópont között felújították az útpályát, támfalat emeltek, valamint a gyalogos közlekedés biztosítása érdekében a megújuló Denevér út irányába járdát is építettek. Jelenleg is aszfaltoznak a Diós árok felső, Béla király úthoz közelebbi szakaszán, az Ördögszikla közben, a Bartha utcában és a Denevér úton. A munkálatokkal várhatóan október első hetében végeznek.

Kész a tereplépcső

A Hegyvidéki Önkormányzat meghallgatta a környéken élők kérését, és felújította a Rőzse utcát a fogaskerekű Orgonás megállójával összekötő gyalogutat, amelyet egyre többen használnak. A tereplépcsőkön, illetve a meredek erdei ösvényen az idősek különösen télen, illetve esős időben nehezen, bizonytalanul mozognak.
Épp ezért nemrégiben kijavították a sérült lépcsőfokokat, megerősítették a lépcsőalapokat és a korlátokat. Megoldódott a vízelvezetés, így a víz a meredek szakaszokon nem folyik az ösvényre, illetve a lépcsőfokokra. A korábban burkolatlan ösvény helyén járda épült, a lefektetett nagyméretű kőlapoknak köszönhetően most már mindenki biztonságosan használhatja a gyalogutat.

 Járdajavítás

Több panasz érkezett az önkormányzathoz a Városmajor utcai járda állapota miatt. A bejelentők szerint a János kórházzal szembeni, rendkívül forgalmas szakaszon, a villamosforduló mellett felgyűrődött és összetöredezett az aszfalt. A hiányos burkolaton a kórházba igyekvő idős emberek egyre nehezebben tudtak közlekedni, a villamossal érkezők többsége kénytelen volt kerülővel eljutni a kórházhoz.
Jó hír, hogy a járdát a kerület a szokásos nyári karbantartás részeként felújította. Kijavították az útalap hibáit, a feltört aszfaltot pedig térkőre cserélték. Szintén helyükre kerültek a korábban kidöntött, illetve megrongált parkolásgátló oszlopok.
Az önkormányzat az elmúlt időszakban számos fejlesztést hajtott végre a János kórház környezetében. Térkő burkolat került az intézmény előtti járdára, újraaszfaltozták a parkolót és az oda vezető bekötőutat. Szintén megújult a parkoló mellett vezető gyalogjárda, valamint a területet a Városmajor utcai buszmegállóval összekötő lépcső.

mm.