A_legszebb_budai_szinhaz

A legszebb „budai” színház

Vasvári Csaba 1992-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Már diploma előtt a Nemzeti Színházban játszott, majd a Madách Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, később ismét a Madách, 2005-től a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Sikeres pályázata révén jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színházat igazgatja. A színész-direktorral annak apropóján beszélgettünk, hogy a Kaszás Attila-díj idei díjátadó gálaestje Székesfehérváron volt, és a jegyeladásból származó közel egymillió forintot – jelképesen – az igazgató hozta el a Hegyvidékre.

Úgy tudom, nem idegen területre érkezett az adományról szóló emléklapokkal.

– Annyira nem, hogy itt lakom, a tizenkettedik kerületben, tehát mondhatjuk, hazajöttem – otthonról.

Őslakos hegyvidéki?

– Nem, nyolc éve élek itt, Békéscsabáról származom. A főiskola elvégzése után ragadtam Budapesten.

Most azonban ismét nem a fővárosban dolgozik. Miért éppen egy vidéki társulatot választott?

– Vidéki fiú vagyok én is, nincs ebben semmi meglepő. Előtte is játszottam már vidéken – Szolnokon, Győrben –, kisebbnek tűnik, mégis nagyobbak a lehetőségek. Gondoljon csak bele, míg egy fővárosi színháznak évente átlagosan három-négy bemutatója van, addig nálunk az sem ritka, hogy tizenkettő. Idén például színre visszük a Kaviár és lencsét, a Pán Pétert, Az ügynök halálát, a Gospellt, a Macbethet, a Mágnás Miskát, a Portugált – hogy csak néhányat említsek a gyönyörűen hosszú listáról.

A direktori munka nem megy a színészi karrierje rovására?

– Nem. Talán nem. Nem hiszem. Igaz, hogy általában „csak” beugró szerepekben lépek színpadra, amikor egy szerepet nem tudunk kire osztani, de ez most egy ilyen időszak. Vállalkoztam valamire, elsősorban annak kell megfelelnem.

Bár nagyon sok színházi szerep – például Darcy Austen Büszkeség és balítéletében, Lennie Steinbeck Egerek és emberekében vagy José a Carmenben – és film – Hamvadó cigarettavég, De kik azok a Lumnitzer nővérek?, vagy akár a Majdnem szűz – van már a háta mögött, tényleg csak szűken szemezgetve a hosszú sorból, a hazai nagyközönség mégis elsősorban a reklámokból ismerte meg. A sármos állatorvos és az elbűvölő duci asszisztensnő párosa hosszú időre emlékezetes lett. Önnek végül is színészként, igazgatóként segít vagy sem ez a fajta ismertség? Embléma lett a „Doki”, vagy címke?

– Szerintem sem ez, sem az. Adat, tény, ami immár hozzám tartozik. Bár egy intézmény vezetőjeként valamelyest még profitálok is ebből az időszakból. Olyan ismertségre tettem szert, amit haszonnal tudok a színház javára fordítani.

És örül ennek a színház? Azazhogy önnek? Konkrétabban: hogy fogadták a társulatnál, hogy pályázott az igazgatói posztra?

– Vegyesen. Egy színházigazgató-váltás körül mindig viharok dúlnak. Nézze, az természetes folyamat, hogy indulatok élednek mindenfajta vezetőváltáskor. Természetes, hogy amikor jön egy pályázati időszak, és annak az igazgatónak az állása változik, akitől eddig a dolgozók munkája, bére függött, akkor sokan félnek. Elutasítás és várakozás egyaránt fogad minden új vezetőt, így volt ez nálunk is. Mostanra szerencsére sok várakozás teljesült, és az ellenállások is leépültek egy idő után. Amikor az emberek azt látják, hogy a félelmeik nem igazolódnak, megnyugszanak, és onnan kezdve igazán jól lehet együtt dolgozni.

Nem csábítja a főváros? Nem szeretne például budapesti színházat igazgatni?

– Mondhatni, most is ezt teszem…

???

– A székesfehérvári a legszebb környezetben lévő, legkomolyabb repertoárral rendelkező budai színház. Csodálkozik, hogy ezt mondom? Innen, a tizenkettedik kerületből, ahol lakom, negyvenöt perc alatt érek el a munkahelyemig. Háromnegyed óra szinte ajtótól ajtóig. Mondjon még egy olyan színházat a közelben, ahová a fővárosi dugóban ennyi idő alatt el lehet érni! Nem is csoda, hogy a közvetlen szomszédjaim erre az évadra éppen hozzánk, a székesfehérvári előadásokra váltottak színházbérletet. Ezt szerintem hamarosan több hegyvidéki is észre fogja venni. Ráadásul, mint mondtam, évente tizenkét bemutatónk van, kiváló társulatunk, felújított, korszerű a színházunk, és még parkolási gondjaink sincsenek.

Milyen tervei vannak, rövid, illetve hosszabb távon?

– Rövid távon a legfontosabb, hogy időben odaérjek a kisfiamért az iskolába. Ami pedig a távolabbit illeti: úgy gondolom, Szűcs Gábor művészeti vezetővel jó évadot készítettünk elő, szeretnénk megvalósítani az elképzeléseinket, és végső soron jó színházat csinálni.

Annak apropóján beszélgetünk most, hogy az imént adták át – Spányi Antal püspökkel és Pokorni Zoltán polgármesterrel közösen – azt az adományt, amely a Kaszás Attila-díj ünnepélyes gálaestje bevételéből befolyt. Ismerte személyesen Kaszás Attilát? Dolgoztak együtt?

– Sajnos közös munkánk nem volt, de szerencsére ismertem. Tényleg nem túlzás, amit közeli ismerősei, barátai mondanak róla: Kaszás Attila valóban nagyon-nagyon kedves ember… Nem volt, hisz amíg emlékszünk rá, addig Attila él.

Antal Ildikó