Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tudományos divatbemutató Fábry Sándorral

Kutatok_ejszakaja1Szórakoztató módon is közelebb lehet kerülni a tudományokhoz – különösen úgy, ha ebben egy nagyszerű humorista is segítségünkre van. A Kutatók Éjszakáján Fábry Sándor, az ország elsőszámú showmestere egy különleges divatbemutató moderátoraként vezette be a közönséget a régi nagy tudósok, illetve a kortárs kutatók világába.
A kutató és a divat című műsorban a showman elsőként az „egérgyilkos” orvos-biológust, Tóth Andrást konferálta fel, aki korhű öltözetben az ókori görög csillagászt, Ptolemaioszt formálta meg távcsővel a kezében, majd dr. Kardon Tamás biokémikust invitálta a színpadra: ő reneszánsz ruhájában Leonardo da Vincit idézte fel. Fábry Sándor ironikusan megjegyezte, hogy a modellen látható honvédségi surranó nem épp autentikus reneszánsz viselet, ugyanakkor méltatta az ügyes kiegészítőt, az ujjak közt elegánsan tartott kis propellert, ami ötletesen szimbolizálja Leonardo aviatika iránti érdeklődését.
A gyors átváltozásra képes Zoletnik Sándor plazmafizikus a biedermeier divatja szerint öltözködő Buckland Vilmos őslénykutatót, majd pedig a sétapálcás Charles Darwin angol természettudóst mutatta be. Fábry elmesélte, hogy ő is járt „Darwin nyomában” a Galapagos-szigeteken, ahol régen azért irtották ki szinte teljesen a teknősállományt, mert ideális táplálék volt a hajósoknak – az élő állatok sokáig kibírták étlen-szomjan a hajóutakon.
A divatbemutatón láthattuk szerzetesi csuhában a XVII. századi francia jezsuita matematikust, Martin Mersenne-t is, Sarkadi Balázs orvostanhallgató által megszemélyesítve, valamint fehér köpenyben XX. századi radiokémikusokat, Otto Hahnt és Lise Meitnert Tóth András orvos, valamint Oláh Andrea rádiós újságíró közreműködésével. A radioaktivitást kutatta a szintén bemutatott házaspár, Pierre (dr. Kardon Tamás) és Marie Curie (dr. Dolgos Judit orvos) is. A humorista érdekességként megemlítette: a férfiakat megelőzve Marie volt az első, aki – a fizika és a kémia területén végzett munkájáért – két Nobel-díjat kapott.
Ugyancsak felvonultak a divatshow-n a jelen kor kutatóinak karakterei – egy kémikus (Hegedűs Tamás biológia–kémia tanár) és egy sejtkutató (dr. Kóczah Judit fogorvos) –, továbbá a jövő tudósai. A futurisztikus ruhák egyikében dr. Görög Ágnes mikropaleontológus lépett színpadra, akiről kiderült, kis őslényekkel foglalkozik munkája során az ELTE lágymányosi campusában – ott, ahol a Kutatók Éjszakáján minden évben számtalan tudományos program fogadja az érdeklődőket.
Fonti Krisztina képviselő, a Hegyvidéki Önkormányzat oktatási bizottságának elnöke is azt emelte ki, hogy a természettudományok és különösen a természettudományos kutatások egyre kevésbé érdeklik a gyerekeket. Méltatta a Kutatók Éjszakája célkitűzését: azt, hogy keltsék fel a fiatalok érdeklődését a tudományok iránt. Mint mondta, külön öröm az önkormányzat számára, hogy a Barabás Villában biztosíthattak helyet az esemény programjainak.

z.