Kulturális Örökség Napjai a Hegyvidéken - Nyílt titkok a magas kerítés mögött

Az atomenergia ma már közkincs, s nem az a félelmetes, rombolásra kihegyezett eszköz, mint amilyennek néhány évtizeddel ezelőtt a közhiedelemben élt. Szeptember 18-án megnyíltak a Csillebérc oldalában működő Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) kapui is a látogatók előtt. A rövid biztonsági ellenőrzés után a kissé bonyolult titulussal rendelkező dr. Elter Dénes vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) KFKI Atomenergia Kutatóintézet Reaktorüzemének sugárvédelmi szolgálatvezetője vezette azt a csoportot, amelyben lapunk is képviseltette magát.
– A rendszerváltás után négy intézmény alakult a régi, klasszikus értelemben vett KFKI helyén, míg egy ötödik, az Izotóp Kutató Intézet mindig is független volt, ma is az – kezdte az ismertetést makulátlan fehérbe öltözött vezetőnk. – Mindegyikük az MTA égisze alá esik. A négy intézet: az Atomenergia, a Szilárd Test Fizikai és Optikai, a Műszaki Anyag Tudományi, valamint a Részecske és Magfizika Kutató. Ezeken kívül számtalan kft. kapott engedélyt, hogy működhessen Csillebércen, részben mint kiszolgáló-alvállalkozó bizonyos tudományos feladatokra. Összesen 1500-2000 fő dolgozik a telepen.
Az eredeti KFKI jogutódjaként az Atomenergia Kutató látja el az eredeti feladatot – vagyis a tanácsadói szerepet a paksi atomerőmű és az Atomenergia Hivatal részére. Kutatómunkát végeznek és tudósok számításait ellenőrzik. E munkában segítségükre van az a kutatóreaktor, amely a parkban üzemel az MTA ún. „nagy berendezéseként”. Teljes egészében ezen a reaktoron képezik ki a hazai atomerőmű-kezelő gárdát, ugyanakkor nemzetközi kutatók, főleg oroszok végeznek rajta projekteket.
Az egyetemi campus hangulatú parkban a reaktorépület kívülről szinte semmiben sem különbözik szétszórtan felépített szomszédjaitól. Az „atomos” benyomást inkább a közelében lévő kettős hűtőtorony és a nyolcvan méter magas szellőztető kémény nyújtja. A kontrollterem a kapcsolók és monitorok százaival éppen olyan lenyűgöző, mint bármely sci-fi vagy űrhajós fantáziafilmben bemutatott agyközpont. Szakál Alex kutató ismertetője és a falakon mindenütt csüngő diagramok segítségével csakhamar összeállt számunkra a reaktor története, az itt folyó mai tudományos munka lényege.
A budapesti kutatóreaktort szovjet tervek alapján magyar mérnökök építették. 1959-ben került üzembe, vagy ahogy szaknyelven mondják, akkor „vált kritikussá”. Eredeti teljesítménye 2 MW volt, nyolc évvel később ezt a mutatót 5 MW-ra emelték. 1992-ben egy általános rekonstrukció során érte el a ma is használatos 10 MW teljesítményt, ami még így is 200-szor kisebb, mint a paksi atomerőmű 2000 MW-ja.
A lényeg azonban más. Míg Paks a 235-ös uránium hasadásakor keletkezett hőenergiát villamos áram fejlesztésére fordítja, addig a KFKI-reaktor a hasadás másik „termékét”, a felszabaduló neutronokat használja kutatási célokra, míg a hőt a szabadba vezeti.
– A neutron-radiográfia a röntgen édestestvére – magyarázta Szakál Alex. – A neutronnyaláb áthatol fémeken és más szilárd anyagszerkezeteken keresztül is, nem romboló hatású, ezért alkalmazhatjuk működő gépek, motorok, helikopter, rotorok, vagy éppen értékes műtárgyak belső vizsgálatára. Az általunk besugárzott izotópelemek ma már az orvostudomány standard eszközei.
A reaktortermet egy zsiliprendszerű bejáraton keresztül közelítettük meg. Függőfolyosó vezet körbe a teremben, a reaktor szintje fölött. Innen vehettük szemügyre az ólompáncélos, zöldre festett óriást a titokzatos nyílásaival, ablakaival együtt. Bár ki volt kapcsolva, mégis erőt vett rajtunk egy bizonyos fokú megilletődés – amolyan „beavatottnak” éreztük magunkat.

S. D. Gy.