Kulturális Örökség Napjai a Hegyvidéken - Barokk pompa a színpadon
A világon a legnagyobb jezsuita díszlet- és látványképekből álló gyűjteménnyel büszkélkedhet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A jezsuita iskoladrámák színpadképei, látványtervei, barokk rajzok és metszetek 106 darabos kollekciójából válogatva időszaki kiállítás nyílt a Kulturális Örökség Napja alkalmából a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
A kiállítást megrendező Turnai Tímea gyűjteményvezető muzeológus arra hívta fel a figyelmet, hogy több évfordulót foglal magában ez az esztendő: negyvenöt éve vette meg a Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, és tíz éve sikerült restaurálni. Most megnyílt az első bemutatója e páratlan kincseknek.
A tárlatot megnyitó Lovas Pál alpolgármester elmondta, hogy egy évtizedig maga is film- és színházdíszleteket tervezett, így pontosan tisztában van vele: ahhoz, hogy valaki becsülettel tudja megtervezni egy film vagy színielőadás díszleteit, jelmezeit, pontosan kell ismernie az adott kort, illetve a megjelenítendő személyeket. A barokk kort s vele a jezsuita iskoladrámákat mindennél jobban segít megismerni a most kiállított gyűjtemény. „A Szakrális Művészetek Hete páratlan értékkel gazdagodott ezzel a kiállítással” – tette hozzá az alpolgármester.
Pintér Márta színháztörténész, tanszékvezető egyetemi docens szerint „ennek a korszaknak az ismerete megkerülhetetlen minden színházi szakember számára”. Mint elmondta – bár soproniként tartják számon a gyűjteményt –, olasz és német mesterek, festők keze nyomát őrzik a művek, amelyek a 18. század elején, 1728-ban kerültek a soproni jezsuita kollégiumba, a teljes gyűjteményt feltehetőleg 1710 és 1728 között rendezték össze. Az együttest az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az 1960-as évek közepén vásárolta meg a soproni Storno-gyűjteményből. A több művész kezétől származó színezett, lavírozott tollrajzok és rézmetszetek kézi merítésű, jó minőségű rongypapírra készültek. Tartalmilag sokszínű képet mutatnak: jelmezrajzok, kelléktervek, elő- és háttérfüggönyök, tér-kompozíciók, a barokk spektákulum díszlettípusai szerepelnek köztük.
„Kereknek és stabilnak teremtett világunk időnként megbicsaklik, drámák, tragédiák zajlanak körülöttünk, velünk, addig rögzültnek hitt értékek alakulnak át” – mondta P. Forrai Tamás, a jezsuita rend tartományfőnöke, provinciálisa. „E folyamatok megértetését mindig is fontos feladatnak tartotta a rend, hirdetve: nem elég a racionális gondolkodás, a miért keresése is épp ilyen fontos. Önmagunk, az ember, a másik ember megismerése, az együttműködés képessége egy csoporton belül – ez mind a jezsuita iskoladráma célja és lényege” – hangsúlyozta a tartományfőnök.
A megnyitó kísérő programjaként a Kelta-hárfa Duó játszott, iskoladrámát – a rendetlen szeretetről szóló példázat egy részletét – adott elő a Jezsuita Gimnázium, valamint fiatal formatervezők mutatták be alkotásaikat Barokkos pompa a mai színpadon címmel.
A kiállítás kézzelfoghatóvá, valóságossá teszi a korszakot, annak ízlésvilágát. A színházi jelmezekből összeállított tárlaton bárki megcsodálhatja eleink ruhatárát, egy-egy darabját fel is próbálhatja, sőt le is fényképezkedhet vele.
A Bajor Gizi Színészmúzeum nemcsak méltó, de különleges helyszíne is a kiállításnak. Az 1951-ben tragikus körülmények között elhunyt színésznő háza a látogatók ezrei, az állandó és időszaki kiállítások ellenére is megőrizte az otthon intimitását. A legendává lett művész használati tárgyai valóságossá teszik a mára már csak emlékekben létező Bajor Gizit. Azok a nemzedékek is, amelyek már jóval a halála után születtek, látnak a tárlókban olyan darabokat, amelyek a mához, vagy legalábbis a közelmúlthoz kapcsolják a villa egykori úrnőjét – mint például az ismerősen csengő márkanév, a Caola egy púderkompakton.
Az emeleten berendezett Kulisszák között című kiállítás a színházi élet apróbb titkaiba enged bepillantást: portrékkal, fotókkal, dokumentumokkal, személyes és egykori színházépületek tárgyaival. A képek felidéznek egy-egy színészt, rendezőt, írót vagy előadást, őrizve az emlékeket, kijátszva a feledést. A múzeumot alapító Gobbi Hilda és munkájának folytatói így cáfolják meg – remélhetően nagyon-nagyon hosszú időre – Latinovits Zoltán mondatait: „A színész minden művészek között a legmúlandóbb játékot játssza. Játéka nyomán nem marad semmi. Léte naponta igazolódik, vagy soha. Élete a vele játszóktól függ. A közönségtől, a kortársaktól. A színész halála után csak emlékek maradnak. Halálával művészete megszűnik. A kortársak halálával emléke is kivész.”
AI