Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulturális Örökség Napjai a Hegyvidéken - Ötszáz éves kutak

A Városkút és a Béla király kút már a rómaiak idején is ismert volt, azonban Mátyás király nevéhez fűződik a kutak megvalósítása és annak a zárt vízvezetékrendszernek a kiépítése, amely a budai Várba vezette a vizet.
Az év többi napján mindkét kútház zárva van, csak a Kulturális Örökség Napjai alkalmával nyitották ki, hogy az érdeklődők megtekinthessék azokat a közel húsz méter hosszú, boltíves folyosókat, amelyek a hegyoldalba nyúlnak, és a sziklából fakadó forrásoknál érnek véget. A kutak több mint ötszáz éve változatlanul üzemelnek, vizük egykor a mai Szentháromság téren tört elő – derült ki a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény munkatársának előadásából.
A középkorban a budai Vár vízellátása nehézkesnek bizonyult, mert vagy nagyon mély kutakat kellett fúrni, vagy a Dunából kellett felhordani a vizet. Ezért volt jelentős eredmény, hogy 1470-ben sikerült létrehozni azt a zárt vízvezetékrendszert, amely agyag-, fa- és ólomcsöveken keresztül elvitte a vizet a Várba, mégpedig úgy, hogy a víz súlya egyszerűen „felnyomta” magát a Szentháromság térre, mivel a Városkút közel kétszáz méterrel magasabban található, mint a várhegy teteje.
A Városkút felső kútházát 1973-ban, az alsót 1998-ban újították fel, megóvva így a Hegyvidék egyik kimagasló kulturális emlékét.Otszaz_eves_kutak

B. A.