Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Megujult_a_Denever_ut

Megújul a Denevér út

A környéken élők kérését is figyelembe véve építteti át a Denevér utat az önkormányzat. A biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése érdekében a szűk keresztmetszete ellenére jelentős átmenő forgalmat elvezető útszakasz egyirányúvá válik a Hóvirág út felé.

Évek óta szerette volna rendezni a Farkasréti temetőt kettészelő Denevér út egyre inkább tarthatatlanná váló forgalmi helyzetét az önkormányzat. A kétirányú útszakaszt elsősorban az agglomerációból, illetve a külső kerületekből érkezők használták előszeretettel, az egyre fokozódó forgalmat azonban a szűk keresztmetszetű, eredetileg egysávos út már nem tudta biztonságosan elvezetni.
Bár a kerület többször kérte a Fővárosi Temetkezési Vállalatot, hogy egyezzen bele a Denevér út kiszélesítésébe, a tárgyalások nem vezettek eredményre. A felajánlott területcserét a temető vezetése nem fogadta el, ezzel meghiúsította egy újabb forgalmi sáv létesítését, illetve a kitérők számának bővítését.
Időközben a környéken élők levélben fordultak az önkormányzathoz, kezdeményezve az út egyirányúvá tételét, valamint gyalogjárda kiépítését. Arra hivatkoztak, hogy a korábban használt Denevér úti bejáratot a temető biztonsági okokból lezárta, ezért a Németvölgyi út felé megszűnt az átjárási lehetőség. A Törökbálinti úti villamos-végállomáshoz, illetve a város irányába közlekedő buszokhoz gyalogosan ezért csak a kiépített járda nélküli Denevér úton tudnak eljutni, ami a kétirányú forgalom és a beláthatatlan kanyarok miatt rendkívül balesetveszélyes.
Az önkormányzat meghallgatta a polgárok kérését, és úgy döntött, hogy az út teljes felújítását követően megszünteti a kétirányú forgalmat. Ennek megfelelően a jövőben a Hóvirág út felől nem lehet behajtani a Denevér útra – a változásról a korábbi tapasztalatokból okulva nagyméretű, az autópályákon alkalmazott táblák figyelmeztetnek. Az út fölé nyúló konzol telepítésére azért van szükség, hogy ne lehessen ellopni az újonnan kihelyezett „Behajtani tilos” táblát. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a főváros megpróbálta egyirányúvá tenni az utat, a Hóvirág út kereszteződésébe kirakott hagyományos oszlopra szerelt táblák azonban napokon belül eltűntek.
Az augusztus második felében megkezdett útrekonstrukció keretében a Hóvirág és az Ágnes út között kicserélik a kopóréteget, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre is alkalmas, egyúttal a csapadékvizet is elvezető, megemelt padkát építenek. Megváltozik az út környezete is, az eddigi kitérők helyére talajtartó támfalak kerülnek.
A Denevér út rehabilitációjához kapcsolódva újraaszfaltozzák az Ágnes út csatlakozó szakaszát, kijavítják a sérült vagy hiányzó szegélyeket, valamint kiépítik a még hiányzó járdát a Denevér-csomópont és az Ágnes köz között. A megújult Denevér és Ágnes utat szeptember 20-án adják át a forgalomnak.

mm.