Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Valodi_nyaralas1

Valódi nyaralás

Eredményes nyarat tudhat maga mögött az önkormányzat Fülemile úti napközis tábora. Az általános iskolákban meghirdetett mindennapos testnevelés folytatásaként a vakáció idején a játék mellett minden eddiginél több sportprogramon és kiránduláson vehettek részt a gyerekek.

Egész nyáron át a sportprogramok kapták a főszerepet a Hegyvidéki Önkormányzat Fülemile úti napközis táborában. A kerületi fenntartású általános iskolák alsó tagozataiban tavaly elindított mindennapos testnevelés program szellemében a táborozókat is alaposan megmozgatták. „Arra törekedtünk, hogy a vakáció idején se lustuljanak el a gyerekek, éppen ellenkezőleg, a jó időt kihasználva minél aktívabban töltsék el szabadidejüket” – mondta el a Hegyvidéknek a tábort vezető Pakányi Pálné.
A napi programot a szervezők úgy állították össze, hogy kortól és nemtől függetlenül lehetőség szerint minden gyerek megtalálja a neki tetsző elfoglaltságot. Ez a tapasztalatok szerint sikerült, amit bizonyít, hogy a péntekenként megtartott heti értékelésen egyetlen táborlakó sem maradt ajándék nélkül. Jutalom járt a sporteseményeken jól szereplőknek, valamint azoknak, akik aktívan részt vettek a programokon.
Pakányi Pálné úgy látta, egyáltalán nem kellett ösztökélni a gyerekeket, ha mozgásról, játékról volt szó, hiszen már reggel, tábornyitáskor mindenki az aznapi versenyekről beszélt. Továbbra is a foci számított a legnépszerűbbnek, a nyári labdarúgó-vébé mintájára szervezett házi bajnokságokra, illetve az alkalmi meccsekre bőven akadt jelentkező.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján igyekeztek frissíteni a kínálatot, a már megszokott streetball, partizánlabda, tollas- és kosárlabda, valamint a futás és távolugrás mellett az idén először köldökfutásban is kipróbálhatták magukat a gyerekek. Bár ezt az ügyességi futószámot még a testnevelők közül is csak kevesen ismerték, a táborlakók körében gyorsan a népszerűségi ranglista élére állt. Nem véletlenül, hiszen a gyorsaság mellett az ügyességgel sem állhatott hadilábon az, aki elsőként akart célba érni a kert fáira kifeszített hegymászó kötelekkel kijelölt pályán.
Valodi_nyaralas2A hagyományokhoz híven nem hiányoztak a játékos sportversenyek, vetélkedők, illetve a kézműves-foglalkozások sem. Hetente kétszer busszal távolabbi helyszínekre is elvitték a gyerekeket. Részt vettek a Szünidödő rendezvénysorozaton, amelynek keretében ellátogattak a Budenz iskola extrémsport-napjára, valamint végigcsinálták a sas-hegyi cincértúrát. Nagy sikert aratott a tropikárium és a Csodák Palotája, ahová a nyár folyamán többször is visszatértek.
A táborvezető hangsúlyozta: úgy tűnik, a gyerekek jó hírét vitték a tábornak, ugyanis a tavalyinál lényegesen többen vették igénybe a szolgáltatást. Átlagosan hatvan fő körül alakult a létszám, a legtöbben az első hetekben jöttek, akkor százhatvannál is többen voltak. A többség egy-egy hetet, de jó néhányan az egész nyarukat a táborban töltötték.
Régi „motorosnak” számít Pék Norbi, aki már hat esztendeje jár a táborba. A Kós Károly iskola hetedikes tanulója elmondta, hogy az elmúlt évek alatt rengeteg barátot szerzett, az izgalmas programok mellett ez a másik oka annak, hogy mindig szívesen tér vissza. Legjobban a sportversenyeket, különösen a focit szereti, és persze a pénteki eredményhirdetéseket, amelyen mindig a legjobbak között említették. Pakányi Pálné reményei szerint a fokozott érdeklődés azt jelenti, hogy a szülők felismerték: a Fülemile úti tábor egyáltalán nem gyermekmegőrző, hanem olyan szabadidős intézmény, ahol valóban nyaralni lehet.

(mm.)