Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gondolatok az egészségmegőrzésről

A testi és lelki egészségmegőrzés volt a központi téma a Hunniareg Budai Módszertani Központ által rendezett legutóbbi Szülői Fórumon. Mint elhangzott, alapvető fontosságú az optimista beállítottság, ami fokozza a teljesítményt.

Az egészség nem a betegség hiánya, sokkal inkább a testi, lelki és szociális jóllét állapota – szögezte le Dávid Tamás klinikai szakpszichológus a Hunniareg Budai Módszertani Központ nagy sikerű rendezvénysorozata, a Szülői Fórum márciusi előadásán a Németvölgyi Általános Iskolában. A szakember elmondta, hogy a test és a lélek a panaszok szintjén is szétválaszthatatlan. A lelki egészség Sigmund Freud szerint annyit jelent, hogy a személy képes szeretni és dolgozni, Heinz Kohut ezt annyival egészítette ki, hogy az alany büszke ezekre a képességeire. Fontos tudni azonban, hogy akinek kevés a büszkesége, nem képes szeretni önmagát, a túlzott büszkeség ugyanakkor megzavarja a társas kapcsolatokat.
A jóllét ellenpólusa a stressz, amelynek során valamilyen környezeti történés, vagy jelenség viselkedésváltozásra ösztönöz. Szűkebb értelemben csak azok a helyzetek minősülnek stresszhelyzeteknek, amelyeket aktivitással kontrollálhatatlannak, megoldhatatlannak minősítünk. Éppen ezért a stresszhelyzetekkel való megküzdés egyben tanulási folyamat: általa gyarapodik viselkedési és küzdési készletünk.
Stressz az, amit annak észlelünk, nincsenek univerzálisan stresszkeltő események. Ilyenkor a szívritmus gyorsul, a vérnyomás emelkedik, a légzés szaporább, a vázizmok tónusa növekszik, csökken a zsigeri véráramlás, fokozódik a véralvadás. Megnő a magas vérnyomás és a cukorbetegség kockázata, kialakulhat impotencia, fekély és immunszupresszió. A válaszként kinyilvánított megküzdési stratégia lehet emócióközpontú, ebben az esetben a probléma átalakítására törekszünk, illetve problémaközpontú, amikor belső világunkat igazítjuk a stresszhelyzethez. Az információadás, a kibeszélés, az új viselkedésformák elsajátítása, azaz a társas erőforrások kiaknázása segíthet a stressz leküzdésében, ezáltal a betegségek megelőzésében.
Egészségügyi problémákat okozhat az elkerülés, ami sok egyéb mellett nappali álmodozásban, fantáziálásban nyilvánulhat meg. Ugyancsak megbetegedési kockázatot jelent a gyermekben rögzülő stressz-reaktivitási minta, az anyához való kötődés szintje, ami befolyásolja a testi, egészségi, érzelmi, kapcsolati fejlődési folyamatokat. A korai stressztapasztalatok és az ezzel együtt járó gyerek–szülő-kötődések hatnak a felnőttkori egészségre.
A szubjektív jóllétről Dávid Tamás azt mondta, hogy egyet jelent az élet egészével való elégedettséggel, a pozitív érzelmek gyakoriságával és a negatív érzelmek viszonylagos hiányával. Lelki egészségünk szempontjából alapvető fontosságú az optimista beállítottság, ami hozzásegít a pozitív érzelmi állapothoz, fokozza a kreatív kapacitást és a teljesítményt, növeli az önértékelést és az általános elégedettséget. Szintén gyógyító hatású az emóció fókuszú megküzdési módként értelmezhető megbocsátás, hiszen bizonyítottan sikeresen csökkenti a stresszre adott negatív fizikai választ és az ellenségességet. Utóbbi rendkívül fontos, mivel az ellenségesség számos kutatás szerint megnöveli a kardiovaszkuláris működési problémák valószínűségét.

MM.