A_keruleti_Diogenesz_es_komfortos_hordaja1

A kerületi Diogenész és „komfortos hordaja”

A XIX. században épült fel az a „hordó-ház” a Csillagvölgyben, amelynek messzire eljutott a híre. A kortársak az ott lakó Heinrich Ödönt Diogenésznek nevezték.

Heinrich Ödön édesapja, Ferenc az 1830-as években lett hegyvidéki birtokos, amikor megvásárolta a Béla király út és a Csillagvölgyi út sarkán álló nyaralót, amelyet a Szép Svájcinőhöz (zur schönen Schweizerin) címeztek. A családnak gyarmatáru- és fűszerkereskedése volt Budán, Heinrich Ferenc azonban jogászként dolgozott, és pénzét ingatanokba fektette a Hegyvidéken, valamint Lágymányoson.
Birtokait két gyermeke között osztotta szét. Lánya, Auguszta – akit egyébként kevésbé szeretett – kapta meg a lágymányosi birtokot, fia, Ödön pedig a zugligeti ingatlanokhoz jutott hozzá. Az öreg Heinrich azonban rosszul spekulált, a „világ végén” lévő lágymányosi telkek idővel szépen jövedelmeztek, és Auguszta családja meggazdagodott, míg a zugligeti ingatlanok egyre kevésbé számítottak előkelő környéknek.
Heinrich Ödön így jutott tehát a zugligeti birtokhoz, amelyet tovább bővített az 1860-as években, csaknem ötvenholdnyi területet mondhatott magáénak a Mátyás király út és a Béla király út között. Birtoka közepén létrehozta a Diogenész-falvat, amely leginkább egy nyaralótelephez hasonlított. Nevét a közepén álló, jellegzetes épületről kapta, amelynek tetején egy hatalmas hordó volt. Nem teljesen tisztázott, ki építette a házat, Heinrich Ferenc vagy már a fia, annyi azonban bizonyos, hogy különc életvitelével Heinrich Ödön tette nevezetessé azt. A ház második emeletének helyén egy ezerakós (majdnem 51 ezer literes) hordót állítottak fel, amelyet korabeli elbeszélések alapján a család sas-hegyi szőlőjéből hozattak ide.
A_keruleti_Diogenesz_es_komfortos_hordaja2Heinrich Ödön első feleségét gyermekük születésekor veszítette el, majd amikor második felesége is belehalt a szülésbe, nem házasodott meg többé. Házvezetőnőjével, Rátgéber Adéllal élt együtt, tőle született a harmadik lánya. A közben felnőtt törvényes leányok Adél halálakor szerződtették a lehető legcsúnyább házvezetőnőt, nehogy a kedves papa megint „félrelépjen”. Tervük kudarcba fulladt, ettől a házvezetőtől ugyanis további két lánya született. Így 1870-ben bekövetkezett halálakor öt leánya gyászolta Heinrich Ödönt.
Az általa kialakított Diogenész-falva hét házból állt, mindegyiknek külön elnevezése is volt: az Úri-ház a tulajdonosé volt, mellette volt még Szarvas-ház, Kis- és Nagy-Diogenész-ház, a többi elnevezése azonban sajnos nem maradt ránk. A nyaralótelepet, amely már Heinrich Ödön életében is nagy hasznot hajtott azáltal, hogy a házakat bérbe adták a pihenni vágyóknak, Ödön két törvényes lánya, Mária és Jolán örökölte. Máriát Hajnik Imre neves jogtudós vette el, Jolán férje pedig Vajda Adolf, a Mentőegyesület megalapítója lett, s a férjek fantáziát láttak a csillagvölgyi telepben.
Kihasználták apósuk különc életvitelét – például szokása volt a hordóház tetejéről belekurjongatni a zugligeti nappalokba –, és belépőjegyért mutogatták a hordóházat. A hordó köré erkélyt építettek, hogy körbe lehessen járni, és 10 krajcárért bárki megtekinthette azt. 1906-ból van még biztos adatunk Diogenész-falváról, ekkor kilenc ház állt a területen.
A nyaralótelep az 1920-as években kezdett lepusztulni. Az ekkori tulajdonos a világháború után elszegényedett családoknak alakított ki szegényes szállásokat. A második világégést követően még igénytelenebbé vált a környék, sem a lakók, sem az állam nem fordított figyelmet az épületekre. A nyolcvanas évek végén még laktak ott, majd a hajléktalanok vették birtokba a területet. Az 1990-es évek elején a Csillagvölgyi út 4. alatt hat épület állt az egykori kilencből. Legtovább egy barokk kapukeret tartotta magát, mára azonban semmi nem maradt az egykori Diogenész-falvából.
Végezetül következzék egy leírás 1876-ból, amely hűen visszaadja a Diogenész-ház egykori hangulatát a fénykorból: „A Csillagvölgyben lakott a Zugliget Diogenese: Heinrich úr. Épített ott egy Diogenes-hordót, s ebben a hordóban tölté élete őszének nyarait. És pedig hordaja csakugyan hordó, ám legalább fönn az emeleten, míg földszintje jó szilárd téglából van építve. Eredetiségében tán furcsa is az egész, de a furcsaság nem árt a kényelemnek, mert modern Diogenesünk hordaja a legnagyobb komforttal van bútorozva, különben pedig tükrökben bővelkedik, melyek úgy helyezvék el, hogy a bennlakó ki sem néz hordajából, mégis az egész környező vidéket folyvást szemmel tartja, tükreiben.”

Balázs Attila