Magyar_Orokseg_dijas_lett_az_Auguszt_csalad_cukraszmuveszete1

Magyar Örökség-díjas lett Auguszték cukrászművészete

A Magyar Örökség-díj azoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a kultúra, gazdaság, sport vagy tudomány révén a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumát. E tavasztól az Auguszt család is e „múzeumot” gazdagítja, miként oklevelükön áll: „az 1870 óta működő Auguszt család cukrászművészete magyar örökség”. Egyebek mellett erről beszélgettünk a cukrászdinasztia két mai tagjával, Auguszt Olgával és lányával, Augusztával.

Magyar_Orokseg_dijas_lett_az_Auguszt_csalad_cukraszmuveszete2Önök nemcsak korábbi felmenőik emlékét őrzik, de szakmájukat, hivatásukat is folytatják. Hogy kezdődött az egész?

– A monarchia idején még vándorútra mentek a végzett cukrászlegények is – kezdi a visszaemlékezést Olga –, így került dédapám, Elek a Felvidékről Pestre, szerelmes lett dédanyámba, és itt is ragadt. Három gyermekük egyike volt a nagyapám, József – az ő portréját látja mögöttem a falon. Ő egyébként nem cukrász, hanem szobrász szeretett volna lenni, és a művészethez való jó érzékét igazolta, hogy az 1896-os országos millenniumi kiállításon díjat nyert cukorszobrával. Aztán jött apám, Elemér, majd öcsémmel, Józseffel mi következtünk a sorban. Tőlünk lányágon öröklődik tovább a hagyomány, Auguszta és Flóra lányom révén.

Dédapja nemcsak házasodni jött Budára, de ő nyitotta meg 1869-ben a Dózsa téren a család első cukrászdáját, majd nagyapja – a mai Déryné helyén – a híres, Krisztina téri cukrászdát.

– Igen, de aztán nagyot változott a világ – a család életében is. Miután államosították az üzletet, kitelepítettek bennünket a borsodi Taktaszadára. Szüleink nagyon megsínylették mindezt. Nemcsak azért, mert mindenünk odaveszett, de idegenek is voltunk a falusiak között, akiknek mégiscsak a nyakára vittek bennünket. Egy akkor kuláknak nevezett gazdához szállásoltak be minket, aki vasvillával állta el előlünk az ajtót, mire a rendőrök elvitték és nagyon megverték…

Megalapozva a későbbi „jó viszonyt”…

– Igen. A szüleim, amennyire lehetett, mégis beilleszkedtek a falubeliek közé. Közel volt a szerencsi gyár, a helyiek könnyen jutottak cukorhoz; apám szaloncukrot készített nekik, egy kiló szaloncukrot két kiló kristálycukorért cserélő árfolyamon, s hamarosan a falu minden lagzijának a fő dísze egy Auguszt-torta lett. Egy időben Szuhay Balázs is kénytelen volt ott „vendégeskedni”, jó barátja lett a családnak, és később ezt írta: „1951-től 1953-ig a legjobb budai cukrászda 200 kilométerrel odébb, a Borsod megyei Taktaszadán üzemelt”.

Mit találtak, amikor visszajöhettek?

– A Ferenciek terei, száznyolcvan négyzetméteres lakásunk idegeneké lett, csupán egyetlen szobája maradt meg nagybátyámnak, oda költöztünk be öten. Nagyapám ötszintes háza – az Auguszt-udvar –, melyet azért épített, hogy öregségére a lakbérekből jövedelme legyen, éppúgy állami tulajdon lett, mint a földek, a cukrászda vagy anyám Ferenciek terei kis eszpresszója. Apám egy vállalatnál helyezkedett el cukrászként, társbérletben lakhattunk a Ferenciek terén. Később átjöttünk Budára, úgynevezett OTP-lakásba, majd telket vettünk a Farkasréten. Anyám nevén szüleim kiváltották az iparengedélyt, és három alkalmazottal, akkor még csak huszonnégy négyzetméteren, megnyitották a Fény utcai cukrászdát. Azóta is működik – és azóta is a miénk.

Ön és az öccse már a negyedik generációt képviselik, üzletük van a Fény utcai mellett Pesten, a Kossuth Lajos utcában, és itt, a Farkasréten. Hogyan tovább?

– Két lányom, Auguszta, aki bölcsész diplomát szerzett, és Flóra – ő vendéglátóipari főiskolát végzett – viszik a pesti és a Márton Áron téri üzletet. Nem feltétlen célunk a terjeszkedés, új Auguszt cukrászda csak akkor nyílik, ha lesz, aki beáll a családból. A rendszerváltás után kapott kárpótlási jegyen vettünk egy darab földet Törökbálinton. Olyan gyümölcsöket telepítettünk oda, amelyeket fel tudunk használni a süteményekhez, így biztos minőségű alapanyagokkal dolgozhatunk, hiszen a lekvárokat is mi főzzük be, és mi tesszük el a meggyet, almát is.

– Amint az időjárás megengedi, mama máris a kis traktorján van, és megy a gyümölcsösbe – mondja Auguszta. – De fontos is a minőség megőrzése! Ma sajnos azt látjuk, hogy a cukrászat is a nyereségvágynak esik áldozatul, kispórolják az alapanyagokat, pedig ez hosszú távon nem vezet jóra.

– Bármilyen nehéz is – erősíti meg lánya szavait Olga –, át kell vészelnünk ezt az időszakot. Nekünk is harmadával esett vissza a forgalmunk, mégsem követhetjük áremeléssel az alapanyagok folyamatosan növekvő árait, és a megszokott gárdánktól sem szívesen válnánk meg. Sok nehéz időszakot vészelt már át a család a kezdetektől, reméljük, most is így lesz.

Ha már a kezdeteket említette, van olyan süteményük, amelyet még eredeti, száznegyven éves recept szerint készítenek?

– Nincs, bár vannak hagyományos süteményeink, mint például a Sacher, mégis sokat változott a cukrászat. Dédapámék még cukorkákat, lekvárokat, szörpöket, linzereket árusítottak, és persze díszmunkákat készítettek. Nagyapám idejében – Dobos híres tortája után – a vajkrémes sütemények, torták következtek. Tudta azt, hogy a vajkrém egy véletlen eredménye? Só helyett cukor került a vajba, s micsoda utat futott be! Apám az ötvenes-hatvanas években, köszönhetően a hűtőszekrénynek, már tejszínes tortákat kínált. Most a könnyű, fűszeres, egzotikus sütemények a kelendőek, sok gyümölccsel.

Mit gondolnak, a következő vendéggeneráció mit eszik majd szívesen?

– Hát… – néz össze anya és lánya –, valószínűleg a házias ízű, kézműves termékek maradnak meg.

Mit jelent a család számára a Magyar Örökség-díj?

– Minden eddigi munkánk értelmét és elismerését, hiszen a díjat állampolgári kezdeményezésre ítélik oda. A vendégeink gyűjtötték az előterjesztéshez szükséges aláírásokat, számunkra ez az igazi elismerés.Magyar_Orokseg_dijas_lett_az_Auguszt_csalad_cukraszmuveszete3

Antal Ildikó