Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Öt tonna papír - sikeres volt az önkormányzat hulladékgyűjtő akciója

Az épített és a természeti környezet védelmében rendszeresen szervez különféle akciókat a Hegyvidéki Önkormányzat. Ilyen az otthonokban felhalmozódó elektromos és papírhulladék, valamint a működésképtelen akkumulátorok leadása, amire ezúttal április első két szombatján nyílt lehetőség.
Két-két teherautóval várta a kerületi polgárokat a begyűjtést tíz éve végző Fe-Group Zrt. a Böszörményi úton, a polgármesteri hivatal épülete előtt, illetve (egy héttel később) a Fodor és Pagony utca találkozásánál kijelölt alkalmi átvevőponton. Külön kocsira kerültek az elektromos eszközök és a papír, utóbbiért kilónként öt forintot fizettek. Mindkét napon kifejezetten nagy volt az érdeklődés, végül összesen több mint öt tonna papírtól és mintegy tíz köbméter elektromos hulladéktól szabadultak meg a kerületi háztartások. A kisebb konyhai eszközökből hozták a legtöbb darabot, ezeken kívül elsősorban régi tévékkel és számítógépekkel teltek meg a teherautók, míg akkumulátorból ezúttal kevesebb gyűlt össze.
Losonci Árpádné évek óta az önkormányzati gyűjtések alkalmával adja le a rossz elemeket, illetve az elromlott, már javíthatatlan elektromos eszközöket. Ezúttal egy régi magnós rádióval és egy kenyérpirítóval érkezett a Böszörményi útra. Mint mondta, azért jött el idáig a Kékgolyó utcából, mert biztos akart lenni, hogy a veszélyes anyagokat is tartalmazó berendezéseket szakszerűen semmisítik meg. Lomtalanításkor nem szívesen dobná ki ezeket, mert attól tart, hogy a guberálók az utcán összetörik a készülékeket az értékes részekért. A születése óta, immár hatvanöt éve a Hegyvidéken élő hölgy szerint az akciót érdemes lenne háromhavonta megismételni, illetve megszervezni az olaj és a festékek átvételét.
A Fe-Group Zrt. az elektronikai hulladékot az uniós előírásoknak megfelelő saját tulajdonú feldolgozóüzemében ártalmatlanítja. A háztartási, számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai készülékeket úgynevezett kulcsos módszerrel szétszerelik, majd különválasztják az újrahasznosítható alkatrészeket. A maradékot a kohászati felhasználás szerint továbbválogatják és összedarálják. Külön kezelik az akkumulátorokat és az elemeket, az akkuk legnagyobb része külföldre kerül, ahol felújítják az áramforrásokat. Szintén újrahasznosítják a papírhulladékot, Dunaújvárosban gyártanak belőle papírt.

mm.