Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Csokitojas_kereses_a_gorog_husveton1

Csokitojás-keresés a görög húsvéton

Az ortodox vallású görögök számára húsvét az év legnagyobb ünnepe, amikor rokonok és barátok közösen emlékeznek Krisztus feltámadására. A hagyományokhoz híven a Budapest XII. Kerületi Görög Kisebbségi Önkormányzat a fővárosi társszervezetekkel közösen a Fülemile úti napközis táborban rendezte meg nagyszabású húsvéti ünnepségét. A vidám családi eseményen a felnőtteket finom hazai ízek és a „Palio buzuki” együttes eredeti görög zenéje, míg a gyerekeket légvár, játékok és az elmaradhatatlan piros tojások várták.
„Hálával tartozunk a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testületének és Pokorni Zoltán polgármesternek, hiszen önerőből nem tudnánk egy ekkora rendezvényt tető alá hozni – mondta el lapunknak Parragh Lászlóné, a kerületi görög önkormányzat elnöke. – Az önkormányzat immár ötödik alkalommal bocsátja rendelkezésünkre a Fülemile úti napközis tábort, ahol kulturált körülmények között találkozhatnak a Magyarországon élő görögök.” A korábbi évekkel ellentétben az országos ünnepség nem a Hegyvidéken, hanem Beloianniszban zajlott, így ezúttal elsősorban a budapesti görögöket várták a táborba.
Az együttlét fontosságát emelte ki a XI. kerületi görög önkormányzatot képviselő Karani Eleni, aki szerint a mai rohanó világban felértékelődött a közösségi programok szerepe. Ő úgy látja, az embereknek hiányoznak a személyes találkozások, a bensőséges beszélgetések, amire nagyszerű lehetőség kínálkozik a húsvéti rendezvényen. Annál is inkább, hiszen a görögöknél ez a legnagyobb vallási ünnep, a nagyszombat éjszakáján megtartott misét követően ilyenkor Görögország-szerte hétfő estig tartanak a szabadtéri mulatságok. Összejönnek a családok, ismerősök, kecskét és bárányt sütnek, együtt énekelnek, táncolnak.
Ez történt a hegyvidéki görög húsvéton is, amelyen kicsik és nagyok táncoltak a fülbemászó autentikus dallamokra, ha pedig megéheztek-megszomjaztak, a szervezők jóvoltából kedvükre válogathattak az ünnepi – hazai – ínyencségekből. A kicsiknek görög szokás szerint még egy pluszfeladat is jutott: nekik kellett megtalálni a tábor fái között elrejtett csokoládétojásokat.Csokitojas_kereses_a_gorog_husveton2

em.