Empátia, hitelesség, találkozás

"Carl Rogers irányzata kulcsfontosságú a modern pszichoterápia kialakulásában, főként az empátia fogalmának megjelenése, hangsúlya miatt. Az empátiás megértés és ennek kifejezése a terápiás folyamat középpontjába került. Akkor is az empátia maradt a középpontban, amikor az irányzat új alkalmazási lehetőségei alakultak ki, és amikor sajátos személyiségelmélet, szociálpszichológia, lélektani antropológia bontakozott ki belőle. Rogers átvette ezt a fogalmat. Új jelentésekkel töltötte meg, ám inkább használta és demonstrálta, mintsem a pontos meghatározásával foglalkozott volna. Mégis ez lett Rogers életművének és iskolájának legnagyobb hatású felismerése" – olvasható Buda Béla pszichiáter okfejtésében, amelyet a Jókai Klubban megtartott előadásán a nagyközönség számára mutatott be.
A világszerte ismert és elismert, több mint hetven tudományos könyvet publikáló szakember elmondta, hogy Rogers nem nevelés- vagy gyermekspecialista volt, inkább a felnőttek kommunikációs problémáival foglalkozott. A tanításait felhasználó humanisztikus iskola követői az emberi fejlődés spontán folyamatában hisznek, szemben a korai fejlődés-lélektani elképzelésekkel, amelyek szerint a szellemi érés előre meghatározott.
Rogers úgy vélte, hogy az én felfelé nyitott, így megvan az önkorrekció lehetősége. Az én helyett a tapasztalatok és emlékek összességét jelölő szelf fogalmát használta, amely a belső rend megléte esetén képes megfelelően működni. Ilyenkor az érzelmek abba az irányba hatnak, amit az egyén meghatároz. A személyiség a létezés része, a létezés folyamatában pedig megtörténik a kiteljesedés. Amennyiben ez nincs meg, különböző hiányállapotok lépnek fel. Rogers a szabad, fejlődésre képes szellemet hirdette, azt tartotta, hogy a terápiás munkában az addig mindössze tapasztalati tényként leírt empátiának kell hangsúlyos szerepet kapnia.
A terápia során az alany belső érzelmi tartalmait kell felszínre hozni, majd ezeket verbálisan a kommunikáció részévé tenni. Az empátia ebben a folyamatban a pozitív visszacsatolás, elindítja az érzelmek áramlását, ezért van szükség ennek folyamatos tükrözésére. Az empátia alkalmazásának feltétele a személyközpontúság, ami az egyenjogúság rogersi gondolata. A másik tisztelete és elfogadása, a feltétel nélküli odafigyelés azonban korántsem egyszerű: az empátia ezért egyrészt tréning dolga, másrészt akkor valósulhat meg, ha adott esetben a nevelő vagy a terapeuta (a másik fél) legalább szelf közeli állapotban van.
Carl Rogers szerint ugyanakkor az empátiát nem szabad erőltetni, mindig csak addig a szintig szabad elmenni, amíg saját pillanatnyi tudásunk megengedi. Ennyiben az empátia önfejlesztés, hiszen egy folyamat eredménye. A szelfség ugyanakkor a nevelő szintjén a hitelesség szinonimája is: a belső késztetéseknek, az érzelmi állapotnak, a gondolatoknak egy irányba kell hatniuk ahhoz, hogy a nonverbális (a szavakon túli) kommunikáció és a kimondott szó összhangban legyen.
Buda Béla végezetül a harmadik rogersi elemről, az odaforduláson túlmutató találkozásról beszélt. A hiteles empátiás folyamatot átélő ember bizonyítottan könnyebben kapcsolódik, létrejön a találkozás élménye, ami inspiráló jellegű, így az alany többet ad át magából. Rogers az érzelmi és szociális intelligenciát az empátia részének tekintette, szerinte a jó szelfséghez fel kell ismerni a másik ember szándékait és hangulatát a közvetített jelekből, illetve a kialakult szituációból.

knp.