Az_ev_vadviraga_a_kaeruletben

Az év vadvirága a kerületben

Idén választották meg először az év vadvirágát Magyarországon. A választás a Hegyvidéken is igen gyakori leánykökörcsinre esett. A növény szépségéhez nem fér kétség, aki erről szeretne megbizonyosodni, elég a kerület számtalan élőhelyének egyikére ellátogatnia, vagy beszereznie egy bizonyosan nem a természetben begyűjtött tövet.

Már nemcsak az év fáját, természetfotósát, madarát és még ki tudja, mi mindenét választják meg, hanem hagyományteremtő szándékkal az év vadvirágát is. A kezdeményezés híres botanikusok nevéhez fűződik, akik internetes vita és szavazás után idén a leánykökörcsin mellett döntöttek. A faj ugyanis megfelel a mindenkori kitüntetettel kapcsolatban megfogalmazott valamennyi fontosabb feltételnek: látványos, szép tagja a hazai flórának, védett, de nem túl ritka, és így nem csak a szakemberek szólíthatók meg a figyelemfelhívó akció által.
Maga a növény a száraz, sziklás, hegyvidéki rétek egyik első virága, a tavasz beköszöntével nyílik. Levelei erősen szeldeltek, és a hajnali hideg ellen vastag szőrköntöst viselnek. A szőrözöttség a kecsesen hajló virágszárakra és a lila szirmokra is jellemző. A sötét tónusú szirmok keretében a sárga porzók valósággal vakítanak a március végi, áprilisi napsütésben, feltűnő és melengető leszállóhelyet kínálva a korán kelő rovaroknak. A sziromlevelek lehullása után a növény szára felegyenesedik, és jellegzetes bóbitát nevel a magok szanaszét álló tollaiból. A tavaszi hónapokban így is sokáig látni, míg visszahúzódó lombja bele nem vész az egyre jobban burjánzó réti növénykavalkádba.
A boglárkafélék közé sorolt kökörcsinnemzetség 33 fajából négy rokonával osztozik a kárpát-medencei élőhelyeken. Török eredetű neve alapján feltételezhető, hogy eleink már a honfoglalás előtt találkozhattak vele. A „kök” szótő a virág kék színére utal. A minden részében mérgező növényt a népi gyógyászat is használta állatmegbetegedések, vagy például köszvény és csúz gyógyítására. Festékként is hasznosították. Ma a homeopátiás szerekben találkozhatunk ismét vele. Latin neve (Pulsatilla grandis) a nagy, lekonyuló, borús időben bezáródó virágok harang alakjára utal.
Szerencsére szűkebb környezetünkben még a kisebb, kevésbé bolygatott zöldterületeken is megtalálni a leánykökörcsint, így a Denevér úti gyepfolt nagyobb kertnyi gyepében, vagy a Kissvábhegy északi tisztásain, ahol nem jár se kutya, se ember. Igazán népes állományai a Normafa környékének kisebb forgalmú részein alakultak ki és maradtak fenn. A Harang-völgy napsütötte, meredek domboldalain például szép számban nyílik évről évre.
A leánykökörcsin természetvédelmi értéke tízezer forint. Bár szerencsére sok helyen látni, korábbi elterjedési területe nagy részét elvesztette. Visszaszorulásának okai között a természetes élőhelyek beépítése mellett a virágok szedése is előkelő helyet foglal el. Pedig aki a növény valóban szemet gyönyörködtető virágait a hétvégi kirándulások után az otthonában is csodálni szeretné, elég, ha felkeres egy kertészeti árudát, ahol megvásárolhatók mesterséges körülmények között nevelt egyedei. Ezek a tövek erkélyládában, nagyobb cserépben vagy a kertben is szépen fejlődnek, megbízhatóan virágoznak.
Nem igényelnek különleges gondozást, talajukkal szemben is közömbösek. Ha hűvös, de fagymentes helyen telelnek, akkor tavasszal még dúsabban hajtanak. Mindig olyan edénybe kerüljenek, amelyből el tud folyni a felesleges öntöző- vagy esővíz, mert nem kedvelik a pangó nedvességet. Az elvirágzó, megbarnult virágokat – a virágszáron lévő sallangos levélörv fölött – vágjuk le, mert a dísznövényként tartott kökörcsin esetében a magnevelésnél fontosabb szempont a tő erőnlétének megőrzése a következő évi virágzás sikere érdekében. Az erőteljes, helyesen teleltetett, vagy a szabadban védett helyre telepített kökörcsin vad társainál hosszabb ideig virágzik, és akár több hullámban is nevelheti nagy, lila virágait.

(Barta)