Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Holokauszt_megemlekezesek_a_Hegyvideken

Holokauszt-megemlékezések a Hegyvidéken

A magyar holokausztról április 16-án emlékezünk meg, ezen a napon kezdődött 1944-ben a magyar zsidóság deportálása. Sokat tudunk a zsidókat végsőkig megalázókról és elpusztítókról, de méltatlanul ritkán említjük meg azokat, akik csendben, természetes erkölcsi érzéküket követve, sokszor életüket feláldozva segítették az üldözötteket. Az ő példájuk adhat reményt arra, hogy minden korban vannak és lesznek olyanok, akik egyéni módon, az általános erkölcsi törvényt követve képesek cselekedni.

„Amikor a Hegyvidéki Önkormányzat létrehozta az Igazak Falát, fontosnak tartottuk, hogy ne csak a nemzetközileg is ismert zsidómentőkről tudjon a közvélemény, de azokról a kisemberekről is, akik mindenüket, az életüket is kockára tették ismerős vagy ismeretlen zsidó honfitársaikért. Előttük tiszteleg ez a fal, amelyet bár nemrégiben meggyaláztak graffitival, az emléknapra mégis megújulva, méltóképpen várta az emlékezőket, a kegyeletteljes tiszteladásra érkezőket” – mondta el lapunknak Fonti Krisztina alpolgármester.
A falra új nevek is kerültek, mindazon hősöké, akikről az utóbbi időben bizonyosodott be áldozatvállalásuk. „Emellett rendkívül fontosnak tartjuk azt is – tette hozzá –, hogy oktatási intézményeink nem szokványos műsorral emlékeztek, hanem olyan rendezvényekkel segítették a diákoknak a holokauszt borzalmának megértését, amelyek közelebb hozták hozzájuk nemcsak az áldozatok tragédiáját, de az Igazak hősiességét is.”
Az április 16-i emléknaphoz kapcsolódóan kerületszerte több programon vettek részt a gyerekek. Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium osztályainak képviselői gyertyát gyújtottak és elhelyezték az emlékezés virágait a főbejáratnál lévő emléktáblánál, míg a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban – tanóra keretében – irodalmi és történelmi áttekintéssel emlékeztek a tanulók.
A Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola diákjai évfolyamonként különböző módon rótták le kegyeletüket. A 7–8. osztályosok Anna Frank naplója segítségével értették meg, mit jelentett mindaz, amit a gyerekek átéltek, a 9–10. osztályosok pedig a Páva utcai holokausztmúzeumban dokumentum- és játékfilmek révén kerültek közelebb a borzalmak korához. A legnagyobbak a népirtás történelmi körülményeit kutatták, megemlékezésük önálló munkájukra (irodalmi olvasmányélményekre, történelmi forrásokra) és gondolataikra épült. Az emléknap talán legfontosabb célját Fonti Krisztina így fogalmazta meg: a diákok jussanak el a "soha többet ilyet!" katarzisához!

AI