Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Pulit_a_Holdra

Pulit a Holdra!

Nem kisebb célt tűzött ki maga elé egy magyar alkotócsapat, mint hogy saját erőből, illetve szponzori támogatással egy járművet juttasson fel a Holdra. A MOME-n bemutatkozó Puli Space Technologies tagjai elmondták: a Google Lunar X Prize elnevezésű versenyen vesznek részt, amelyen a küldetést elsőként teljesítő csapatot 20 millió dollárral jutalmazzák.

A formatervezés és design oktatásának kommunikációjáról és a piaci szerepvállalásról tartott konferenciát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Design Intézete. A fiatal munkatársak bemutatták terveiket, stratégiáikat, sikereiket, majd a külső partnerekkel való együttműködés formáit ismertették.
A konferencia egyik legizgalmasabb előadása egy holdjáró fejlesztéséről szólt, aminek kapcsán felmerült: a tudományos és műszaki tevékenységet kiegészíthetné a designmunka is a MOME hallgatói részéről. A Puli Space Technologies népes csapatának két tagja, Imre Loránd Balázs kommunikációs vezető és Fogarasy Tamás, a vizuális kommunikáció felelőse – a Puli logójának tervezője, a MOME tavaly végzett hallgatója – elmondta, hogy részt vesznek a Google Lunar X Prize nemzetközi versenyén. A versenyszabályzat szerint egy elsősorban magánpénzből finanszírozott csapatnak sikeresen el kell juttatnia a Hold felszínére egy automata egységet, amely képes az érkezési helytől számítva legalább 500 métert haladni. További elvárás, hogy a szerkezet készítsen panorámaképet környezetéről, illetve videót a saját útjáról, amit aztán a Földre kell sugároznia. Az első csapat, amelyik teljesíti a feladatot, 20 millió dollárt kap a szervezőktől. Az űrversenyre 17 ország 29 csoportja, köztük a magyar Puli nevezett.
A magyar versenyzők egy kereskedelmi forgalomban kapható rakéta segítségével juttatnák el a Holdra saját tervezésű járművüket, amelynek végső formatervét a művészeti egyetem diákjaival együttműködve alakíthatnák ki. A holdjáróra már több terv is született, ezek közül két modellt az előadás közönsége is megtekinthetett működés közben.
Az egyik a „hörcsögpuli” fantázianévre hallgató, gömb alakú járgány, ezt belül súlyáthelyezéses motor hajtja, a másik pedig a „tevepuli”, amelyet négy, tüskés kerék hajt. A két szerkezet közül jelenleg inkább a másodiknak van esélye arra, hogy – nagyobb méretben megépítve – a Holdra jusson, a tesztelési fázisban ugyanis a tüskés négykerekű tudta könnyebben leküzdeni az elé kerülő akadályokat.

z.