Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Születés Hete – a Hegyvidéken is

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Születés Hetét. A XII. kerületben a Hertelendy utca 1/b-ben várja a kismamákat a HoldVilág Műhely és az Életkör május 2-től 8-ig.
„Aki még nem volt várandós, nem is sejti, mennyi mindenre kell felkészülnie, mennyi mindennel kell szembenéznie egy kismamának – mondta Vargáné Nagy Anna, a rendezvénysorozat hegyvidéki szervezője. – Ezért is fontos, hogy szakemberekkel találkozhassanak, akik segítenek nemcsak a szülésre való felkészülésben, de abban is, hogyan szabaduljanak meg a szorongástól, hogyan nyerjék vissza önbizalmukat, nőiségükbe, az anyaságba vetett hitüket. Kismamajóga-oktató vagyok, így közelről ismerem a számtalan eltérő, mégis azonos félelmet, aggodalmat. Hét napon át negyvenhét programmal várjuk az anyukákat, vetítünk például olyan filmeket is – szülésről, szoptatásról –, amelyek másutt nem hozzáférhetők.”
A Születés Hete országos, nonprofit rendezvénysorozat, amely a gyermekvállalás miatt új szerepekkel és szerepkonfliktusokkal szembenéző nő számára független, hiteles segítséget nyújt az információk közti tájékozódáshoz. Ez különösen fontos akkor, amikor a modern nőkép, a karrierépítés fokozódó jelentősége nehezen egyeztethető a tradicionális, valódi női szerepekkel – olvasható a szervezők tájékoztatójában.
„Nem véletlenül az anyák ünnepéhez kapcsolódik a rendezvénysorozat: az új élet világra hozásával az anyák élete is megváltozik, ezért ez az ő kiemelt hetük – tette hozzá Vargáné Nagy Anna. – A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az új élethelyzet irányításához szükséges minden információ elérhető, feldolgozható legyen. Reméljük, most is sokakat sikerül megmozgatnunk!”

AI