Az_elet_legaprobb_teglaibol_epitkezem

„Az élet legapróbb tégláiból építkezem”

A magyar irodalmi kultúrát egyetemi tanárként évtizedeken keresztül Közép-Amerikában népszerűsítő Ferdinandy Györgyöt köszönthette az Ugocsa utcai könyvtár közönsége a Magyar Könyvek Tavasza – Márai program sorozat keretében. A Saint-Exupéry-, József Attila-, Márai Sándor-, Krúdy Gyula-díjas író hegyvidéki kötődéseiről, a könyv szeretetéről és az emberi sorsokat meghatározó véletlenekről beszélgetett Kemény Andrással.

Az olvasás, az irodalmi és tárgykultúra népszerűsítését tekinti egyik fő feladatának az Ugocsa utcai könyvtár. Ezt a célt szolgálja a Papirusz Book Kiadót vezető Kemény Andrással közösen elindított Ugocsa 10 – Könyvbarát klub, amely havi rendszerességgel baráti beszélgetésekre hívja a Hegyvidékkel valamilyen módon kapcsolatban álló kortárs szerzőket. A programsorozat „különkiadásaként”, a Magyar Könyvek Tavasza sorozat keretében legutóbb a XII. kerülethez ezer szállal kötődő Ferdinandy György volt a vendég.
A harminc évig tartó emigrációja ellenére magát mindvégig magyar íróként meghatározó szerző tősgyökeres hegyvidéki, hiszen Kassáról származó anyai dédszülei 1880 körül, a sas-hegyi szőlőket megtizedelő filoxéravész idején költöztek a városrészbe. „A mai napig őrzöm azt a fényképet, amelyiken dédapám a háza előtt várja a donauwasseres embert, aki a vizet hordta a hegyvidékre. Őseim makacs, a végletekig precíz, gerinces emberek voltak, orvos nagyapám például mindennap pontosan fél órát aludt ebéd után. Aztán legyalogolt a Reviczky utcába, ahol a rendelője volt, ahogyan délelőttönként munkahelyére, a János kórházba is gyalogszerrel jutott el. Azt hiszem, végül éppen azért választottam az egyetemen a francia szakot, mert ahogyan a dzsentri családból származó apámnak, úgy nekem is sok volt ez a germán fafejűség. Nem véletlen, hogy moziba is apámmal jártam, neki köszönhetem első filmes élményeimet a nyári estéken nyitott tetővel üzemelő Ugocsában” – elevenítette fel szellemi gyökereit Ferdinandy György, aki intellektuális érdeklődése ellenére a középiskola után mégis úgy döntött, inkább buszvezető lesz.
Kalauzként kezdett dolgozni a hegyvidéki buszvonalakon, a 2-esen, a 4-esen és a 8-ason járta a kerület útjait. 1956-ban felvették a francia szakra is, azonban az egyetemet már nem Magyarországon fejezte be. Kitört ugyanis a forradalom, ami sokakhoz hasonlóan Ferdinandy György életét is megváltoztatta: „Nem akartam elmenni, anyám viszont valósággal kituszkolt az országból. Megadta huszonkét egykori osztálytársa külföldi címét, és azt mondta, akkor jöjjek vissza, ha már rendeződtek a dolgok itthon. Egyikünk sem gondolta, hogy erre majd' negyven évet kell várni.”
Így jutott ki Párizsba, ahol a többi menekült francia szakos egyetemistához hasonlóan azonnal ösztöndíjat kapott. Nyolc évig élt ott, közben megismerkedett ambiciózus feleségével, akinek későbbi karrierjét köszönhette. „A feleségem látta meg az egyetemen azt a felhívást, amelyben egy trópusi egyetem oktatói állást hirdetett. Azonnal tudta, mit kell tennie, elrakta a papirost, és szólt a szemközti bárban vagy húsz éve állandó vendégnek számító, Ramon nevű, részeges spanyolnak, hogy írja meg a jelentkezésemet. Ramon pedig jó munkát végzett, hiszen postafordultával megérkezett a megbízólevelem a Puerto Ricó-i egyetemről.
Nyugati civilizációt tanítottam, ami azért is érdekes, mert Közép-Amerikában minden nyugatnak számít, ami tőlük keletre van.”
A tantárgy azóta is mindenki számára kötelező Puerto Ricóban, ráadásul Ferdinandy Györgynek köszönhetően egyre több magyar vonatkozású elemmel gazdagodott. Az európai irodalom és történelem bemutatásába sikerült beleszőnie a magyar vonatkozású eseményeket, illetve megismertetnie a közép-amerikai diákokat a legjobb magyar írókkal és költőkkel.
Ferdinandy megpróbált mindvégig egyfajta hazafias missziót folytatni, íróként is szívesen választott honi témákat. „Katonakoromban írtam az első novelláimat – kevés sikerrel –, aztán már Franciaországban, húszévesen, a forradalomról jelent meg egy cikksorozatom, amelyben elmagyaráztam a külföldi olvasóknak, hogy a magyar szabadságharc nem szélsőjobboldali felkelés volt. Később újra a novellák felé fordultam, egyebek között ’56 humorát is megörökítettem. Mindig az élet legapróbb tégláiból, a saját tapasztalataimból és a barátaiméból építkezem, hogy aztán egyes szám első személyben meséljem el a történetet. Ezért hiszik sokan tévesen azt, hogy valamennyi könyvem rólam szól – ez ugyanis csak részben igaz” – fedte fel műhelytitkait Ferdinandy György, akinek franciaországi írói karrierjét is a véletlen indította el: egyetemistaként egy vasutascsapatban röplabdázott – itthon Szabó Lőrinc fia, Lóci volt az edzője –, s egyszer az egyik csapattársa azzal lepte meg, hogy összefűzette a novelláit.
A fiatal író az ötszáz elkészült példánnyal kiült az egyetem elé, és csodák csodájára két óra alatt eladta az összes kötetet. Akkor tartottak ugyanis egy konferenciát a madagaszkári pedagógusoknak, akik látva a könyv címét – Sziget a víz alatt – örömmel vásárolták meg a számukra ismeretlen munkát. A kötet nem sokkal később nagydíjat nyert, ami magával hozta egy nagy francia kiadó szerződését. A második részt azonban nem fogadták el, annak ellenére sem, hogy a kézirat megkapta a Saint-Exupéry-díjat.
Azóta számtalan Ferdinandy-könyv és -novella jelent meg, Magyarországon azonban csak 1988-ban mutatkozhatott be a nagyközönségnek. Mint elmondta, harmincévnyi lemaradást nem lehet behozni, ezért itthon mindent elölről kezdett el.

Em.

 

A rendezvényre a Márai program – Magyar Könyvek Tavasza sorozat keretében, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával került sor.