Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Felujitasok_az_iskolakban_ovodakban1

Felújítások az iskolákban, óvodákban

A nyári tanítási szünet alatt is folytatódott az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények felújítása. A komolyabb fejlesztések ezúttal az óvodákat érintették, a szokásos karbantartási munkák mellett két intézményben új sószobát alakítottak ki.

Helyére került a tornatermet és az étkezőt elválasztó hangszigetelt mobil válaszfal a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában, ahol a gyerekek biztonsága érdekében ütéscsillapító gumiburkolatot kapott az udvari, 16x17 méteres aszfalt focipálya. Világításkorszerűsítésen estek át a Jókai Mór iskola tantermei és folyosói, az újonnan beépített, alacsony fogyasztású, elektronikus gyújtással ellátott tükrös lámpatesteknek, illetve a szakaszosan kihelyezett mozgásérzékelőknek köszönhetően a számítások szerint jelentősen csökken az intézmény energiafelhasználása. Megszépült a gazdasági udvar is, a gyökerek visszavágása mellett kijavították, illetve újraaszfaltozták a balesetveszélyes felületeket.
Kicserélték a Németvölgyi Általános Iskola A és B épülete közötti átjáró PVC-padlóburkolatát és a korábban sok gondot okozó esővízcsatornát, valamint az A épület tornatermi kijárata melletti külső ajtót. Az energiahatékonysági szempontokat figyelembe véve korszerűsítették a világítást a Kós Károly iskola emeleti folyosóján és előterében, illetve a Solti György Zenei Alapfokú Művészetoktatási Iskola koncerttermében. Felújították a Zugligeti Általános Iskola régi épületszárnyában található emeleti vizesblokkcsoportot, és kicserélték az udvari játszószer alatti gumilapokat. Szintén új burkolat került a távolugró gödör ráfutó pályájára. A Városmajori Gimnázium épületében az emeleti női, férfi és tanári vizesblokkok újultak meg, valamint befejeződött a tornatermi lapos tető vízelvezetésének átalakítása.
A Mesevár Óvodában a radiátorszelepek mellett kicserélték az emeleti víz- és fűtéscsöveket is. A tűzoltóság előírásai alapján még tavaly megkezdődött a Mackós Óvoda tűzjelző rendszerének kiépítése, a végleges használatba vételhez szükséges füstgázelvezetés és frisslevegő-bevezetés kivitelezése az idén nyáron valósult meg. Az intézmény udvarának rézsűjében a gyerekek biztonságos közlekedését elősegítő lépcsős kialakítású keményfa szerkezetet építettek ki. Gumitégla burkolatot kaptak a Normafa Óvodában a kiscsoportos játszótér gyöngykavicsos részei, egyúttal megújult a játszótérre vezető járdalapos tereplépcső is. Az intézmény Őzike tagóvodájában a bejárati portál cseréje mellett elkészült a gyerekek általános egészségügyi állapotát jótékonyan befolyásoló sószoba.
A Süni Óvodák központi épületének tetőterében vezetői irodát és zuhanyzós WC-t, míg az alagsorban sószobát alakítottak ki, az intézmény tagóvodájának kertjében új játszószereket és ütéscsillapító burkolatot telepítettek. Folytatódott a kertrendezés és a füvesítés a Zugliget Óvodában, a játszószerek köré hét centiméter vastagságú gumifelületet építettek ki, valamint több mint száz négyzetméteren viacolorra cserélték a régi járdaburkolatot.
Puha, „gyermekbarát” burkolatot kaptak a homokozó szegélyei a Táltos Óvodában, míg a Csikó tagóvodában 180 négyzetméteres gumipályát létesítettek. Átvizsgálták és rovarmentesítették a faszerkezeteket a KIMBI Óvodában, továbbá megszüntették a tetőablakok beázását, illetve kicserélték a csoportszobákban a rossz állapotú szekrényeket. A nyári karbantartás részeként az Orbánhegyi Óvodában megújultak a földszinti csoportszobák nyílászárói, illetve megerősítették a lábazat hőszigetelését.Felujitasok_az_iskolakban_ovodakban2

mm.