A Földközi-tenger vidékének növényei

Dzsakaranda

Aki a nyár derekán Lisszabonban sétálgat, bizonyosan találkozik a lomb nélküli, kék virágok tömegét bontó fákkal. Ez a növény a dzsakaranda. Igazi hazája a trópusi Amerika – innen származik törzsi neve is –, de ma már a világ számtalan vidékén elterjedt, elsősorban mint dísznövény, amelyből fasorokat ültetnek. A név jelentése: illatos, de ez a faanyagra jobban jellemző, mint magukra a virágokra.
A szivarfafélék rendjébe tartozó növény legfeljebb 20 méter magasra nő meg, lombhullató. Légies leveleit trópusi körülmények között a száraz évszakban elveszti, és csak a virágzás után hajtanak ki újra. Az egyenként 3-5 centiméteres virágok bugákban nyílnak, színük a levenduláéra hasonlít. Virágzási időszakban nemcsak a fa ágait, hanem a fák alatt a földet is vastag kék szőnyegként borítják.
A fa könnyen azonosítható a termései alapján is, hiszen a kerek, lapított toktermések sokáig megmaradnak a fán, és gyakran tömegesen találhatók alatta is. A fásodó és kissé hullámos szélű tokfelek között repítőkészülékes magok lapulnak, amelyek itthon is könnyen kicsíráznak. A növény mimózaszerű, átellenes állású, szeldelt levelei szépek, de nem viselik jól a szobai körülményeket. Télen finom levélkéi elsárgulnak és leperegnek. A tavaszi gyors növekedés hatására pedig néhány év alatt kinövi a lakást.
A dzsakaranda Dél-Afrika fővárosának, Pretoriának a jelképe, ott rengeteg példánya borul virágba évről évre. Fája értékes, gitár készítésére különösen alkalmas. Hangzatos neve a spanyol nyelvterületen ritkán női keresztnévként használatos.

Orchideafa

A növény neve sokat elárul a virágokról. A nagyméretű, rózsaszín – ritkábban lila vagy fehér – virágok tényleg a legszebb orchideákra emlékeztetnek. A pillangósvirágúak közé sorolt, kis termetű fa azonban nem csak a virágzása idején vonzza a tekintetet: leveleit mintha két ovális félből hajtották volna szét, és hosszú hüvelytermései is feltűnőek.
Több faja ismert, ezek a mediterrán kertekben, parkokban is gyakran láthatók. Eredetileg Ázsiából származik, Hongkong zászlajában is szerepel. Latin neve (Bauhinia) egy középkori svájci botanikus testvérpárra utal.

Murvafürt

Akinek ezen a néven nem mond semmit a növény, talán latinul, Bougainvillea-ként ismeri a fajt, amellyel már Horvátországban is lehet találkozni, de délebbre nagyobb és látványosabb példányai díszlenek. Futónövényként házfalak mellett, lugasokra kapaszkodik, és élénkvörös, lila, rózsaszín, sárga vagy fehér virágaival vonja magára a figyelmet. A felfedezőjéről, egy francia tengernagyról elnevezett növénynemzetség a hazai szegfűfélék rokona. Brazíliából terjedt el a világban. A ma látható növények legnagyobb része néhány rokon faj hibridje.
Virága tulajdonképpen nem is feltűnő, hiszen az apró, fehér tölcsérű virágocskák megbújnak a színes fellevelek – vagy más nevén murvalevelek – között. A sokkal látványosabb fellevelek élénk színe hosszú ideig megmarad, hiszen ezek nem hervadnak el úgy, mint a szirmok. A növény hajtásait tövisek borítják, valódi levelei pedig szolidan háttérbe húzódnak a fellevelek alkotta díszruha mögé.
Kertészetekben nálunk is kapható. Nevelése nem tartozik ugyan a legkönnyebb feladatok közé, de azért otthon is sikerrel virágzásra bírható. Az enyhe fagyot is elviseli, és különösen szereti, ha nyáron a teraszon napfürdőzhet. A megvásárolt példányok között akadnak kifejezetten törpe méretre nemesítettek és olyanok is, amelyek egy gyökéren több virágszínű ágat nevelnek. Nyaralásról hazahozott érett hajtásdugványokról is szaporítható.

Selyemvirágfa

A növény tudományos nevét (Lagerstroemia) egyenesen Linné adta, emléket állítva annak a svéd kereskedőnek, aki begyűjtötte neki egy kelet-ázsiai útja során. A nemzetség kereken 50 fajt számlál, amelyek között értékes trópusi fák is vannak. A mediterráneumban előforduló egyedek azonban a kisebbek közül kerülnek ki, ezek ugyanis károsodás nélkül elviselik a néhány fokos fagyokat is.
Bokros töveivel kertekben, parkokban lehet találkozni, alacsony fává növő egyedei utak mentén fordulnak elő. Fényes, kerekded leveleivel és felfelé törő hajtásaival alakja is tetszetős, de igazi dísze a virága. A felálló bugákban fejlődő virágok színe rózsaszín vagy fehér lehet. Már az egyes virágok is nagyon szépek, de mivel a szirmai vékony nyélen csatlakoznak a kocsányhoz, légies elrendeződést alkotnak, ami a virágzat többi tagjával együtt érvényesül igazán. A Francia-Riviérán és Észak-Olaszországban is sok helyen látható, délebbre haladva szinte közönségessé válik, még az észak-afrikai országokban is gyakori – ahol pedig a kertkultúra kevesebb figyelemnek örvend.

Barta