Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Kuponnal_a_lomok_ellen1

Kuponnal a lomok ellen

Bár az időpont változott, a lomtalanítással járó kellemetlenségek és kulturálatlan állapotok még tovább fokozódtak ebben az esztendőben. A mizériából okulva 2012-től kuponos rendszer bevezetését fontolgatja a Hegyvidéki Önkormányzat. A társasházak az FKF Zrt.-nél válthatnák be az évi egyszeri elszállításra szóló kuponokat, így elkerülhetővé válna az utcákat elborító szeméthegyek és a „lomisok” minden évben megismétlődő feltűnése.

A Hegyvidéken hagyományosan májusban megszervezett lomtalanítást az FKF Zrt. idén augusztusra halasztotta. Az időpont későbbre tolását hivatalosan nem indokolták, mégis mindenki azzal magyarázta, hogy az év első felében hazánk látta el az Európai Unió soros elnöki tisztét, és a protokolláris diplomáciai események zavartalan lebonyolítása érdekében Budapest belső, illetve kiemelt kerületeiben – így a Hegyvidéken is – csak az elnökség letelte után lehet megkezdeni a lomtalanítást.
Az időpontváltozás nem zavarta a „lomisokat”, akik ezúttal is jól értesültnek bizonyultak, és már napokkal előbb ellepték a kerületet. „A Hegyvidéki Közterület-felügyelet mindent megtett annak érdekében, hogy a hívatlan vendégek ne zavarhassák meg a lakosság nyugalmát” – tájékoztatta lapunkat Dávid Gábor, a közterület-felügyelet irodavezetője, aki elmondta, hogy a törvényi lehetőségek keretein belül elsősorban a közterületek illegális használata, a köztisztasági szabályok megsértése, illetve a közterületi italozás és rendbontások ellen léptek fel.
„A lomtalanítás menete évtizedek óta hagyományos szisztémával zajlik, és sok embert felháborít, hogy a kosz és a lom mellett a »lomisok« is ellepik ilyenkor az utcákat – fejtette ki álláspontját Váczi János alpolgármester. – A kerület hat részre van osztva; az itt élők pár nappal a lomtalanítás megkezdése előtt tájékoztató levelet kapnak az FKF Zrt.-től, amelyben egyértelműen leírják, hogy csak a begyűjtés napján, illetve az előtte való napon szabad kirakni az elszállítandó, feleslegessé vált holmit. Ennek ellenére az emberek gyakran napokkal korábban kiszórják a lomokat, ilyenkor az egész kerület csatatérré válik. Olyan is előfordult, hogy egy nagyobb felhőszakadás során minden elázott, és lefolyt a szemét az Istenhegyi úton.”
Ennél is nagyobb gondot jelent az alpolgármester által is említett "lomisok” megjelenése. Ők ugyanis az utcán élnek ilyenkor, már napokkal korábban a helyszínre érkeznek, a köztereken alszanak, esznek-isznak, ott végzik el a szükségleteiket, gyakran verekednek, sőt már nem egy esetben inzultálták a kerület békés lakóit is. Rendszerint ellehetetlenítik a szűkebb utcák közlekedését, mert vontatóikkal akár többórányi időre is leparkolnak olyan helyeken, ahol tilos megállni.
A lomok utcára helyezése és a „lomisok” megjelenése ugyanakkor érdekes jogi helyzetet is teremt: a lomtalanítás során a közterületre kitett háztartási kacat ugyanis az elszállító cég, tehát az FKF Zrt. tulajdona, így annak elvitele egyes jogértelmezések szerint akár a lopás vétségét is megvalósíthatja. Az önkormányzat az áldatlan állapotok megszüntetése érdekében újfajta megoldás bevezetésén gondolkodik.
„Másfél évvel ezelőtt már tárgyaltunk az FKF vezetőivel, hogy a jelenlegi rendszeren lehet-e változtatni, a rendszer gyenge pontjaira és hiányosságaira hívtuk fel a figyelmüket – mondta Váczi János. – Ezután reprezentatív közvélemény-kutatást végeztünk a Hegyvidéken élők körében, ami azt tudakolta, változzon-e a jelenlegi lomeltakarítási rendszer. Számomra is meglepő módon a többség úgy nyilatkozott, hogy próbáljuk meg a lomtalanítást továbbra is a régi módon folytatni. Az idei nyár tapasztalatai azonban mindenképpen azt erősítették meg bennünk, hogy újra kell gondolnunk a rendszert.”
Külföldön már jól bevált példákat alapul véve 2012-től kuponos rendszer bevezetését kezdeményezné az önkormányzat a XII. kerületben. Ennek lényege, hogy a társasházak lomtalanítási kupont kapnának az adott évre, amelyet az FKF Zrt.-vel történt egyeztetés és megállapodás után válthatnak be. A házakban élők lakógyűlésen döntenék el, mikor kívánják elszállíttatni a lomokat.
Az új szisztémának az lenne az óriási előnye, hogy gyakorlatilag folyamatosan zajlana a lomtalanítás, így "kampányszerűen" soha nem lenne sok szemét az utcákon. Ezzel azt is el lehetne kerülni, hogy a „lomisok” rendszeresen elárasszák a kerületet. Az új rendszerhez természetesen szükséges az FKF Zrt. beleegyezése is, azonban az önkormányzat emberei ezzel a kísérlettel azt szeretnék bebizonyítani, hogy a kuponrendszer segítségével sikerülhet civilizáltabb módon megoldani az örök feszültséget szító lomtalanítást.Kuponnal_a_lomok_ellen2

Ny. N.