Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Adventi_jotekonykodas

Adventi jótékonykodás

Adventi bazárral készült a karácsonyra a Budapesti Német Iskola. A Cinege úti intézmény kertjében egy napra igazi vásári hangulatot teremtettek: a felállított pavilonokban válogatott finomságokkal, német sült kolbásszal, gofrival, saját készítésű karácsonyi kekszekkel, süteményekkel, valamint újévi pereccel, kaláccsal kínálták a vendégeket. A hideg időben jól fogyott a felnőtteknek főzött forralt bor, valamint a gyerekeknek készített meleg puncs is.
A bazárban szép kézműves termékeket lehetett vásárolni, a különleges faangyalkák, valamint az adventi koszorúk a szorgalmas szülők és diákok keze munkáját dicsérték. A vásár bevételének egyik részét az iskola kapja meg, a másik részét pedig – akárcsak a korábbi években – a szülőkkel közösen kiválasztott szociális célra ajánlják fel.
Idén és jövőre a Csemete Alapítványt, illetve az általa támogatott Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyerekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonait segítik a XII. kerületben. Az iskola pénzadományát Brigitte Cleary igazgató és Prokopp Róbert, a szülői munkaközösség elnökhelyettese adta át dr. Forrai Máriának, a fővárosi gyermekotthonok vezetőjének.

z.